:)

Wednesday, January 11, 2012

8. fejezet - Ez az ajtó most már csapódik

Nem voltam elég gyors, hogy visszavágjam az ajtót az arcába. De azt hallottam, hogy koppan valami. Ez nem volt valami jó jel. Csigalassúsággal nyitottam ki az ajtót, résnyire, hátha csak álmodtam, hogy itt van és reméltem, hogy nem tört el semmije.

  • Allison, az isten áldjon meg..  - kiáltotta Nate és láttam, ahogy egyik karját a másikkal fogja. - Ez most veszettül fáj!
  • Jaj, ne haragudj, én.. én nem akartam, hogy fájjon. - mondtam. Eljutottam a mélypontomig. Most már ugyanolyan bunkó vagyok, mint ő...
  • Lehet, hogy nem fájna, ha nem csapnál meg egy ajtóval. - reagálta vissza ironikusan. Kivételesen nem szóltam vissza.
  • Bocs, csak egyáltalán nem számítottam rád, mit keresel itt?
  • Majd elmondom, de most csináljunk valamit a kezemmel, mert iszonyatosan fáj.
  • Oh, tényleg.. Gyere be... - mondtam neki és bevezettem az előszobába. - Hozok egy kis jeget. Vagyis gyere a konyhába és keresünk egy mirelitzacskót, ha nincs jég. - úristen, miért vagyok ennyire zavarban? Mármint azon kívül, hogy lehet, hogy eltörtem a karját, amivel próbálta megtámasztani az ajtót és talán az arcát védeni az ajtócsapásos akciómban... de most ő konkrétan nálunk van és a konyhánkban... Amikor Josh volt itt, akkor az amolyan természetesnek tűnt, hiszen azért több éve ismerem, de ez most más volt. Izgatott voltam.

Még mindig mellettem állt, mikor rájöttem, hogy fogalma sincs, merre van a konyha, elindultam hát és ő követett. Az egyik karjával leoperálta magáról a kabátját, majd a pulcsiját felhúzta. Az alkarja a lila összes árnyalatában pompázott. A hűtő felé fordultam és kinyitottam a mélyhűtő ajtatját. Kerestem egy kis jeget, majd betettem a jégtörő részbe, majd kicsit forogtam, most mit kéne tenni.
  • Zacskó.. - ajánlotta Nate.
  • Ja igen.. Öö itt van. Kinyitottam a szekrényt, ahol jófajta zacskókat tartottunk, megfogtam egy kisebbet és beleszórtam a jeget. Persze a fele mellément. Letettem a zacskót és egy kicsit próbáltam összeszedni magam. Zavaromban beletúrtam a hajamba és rájöttem, hogy a jég semeddig sem ér. Nate-et kerülgetve mentem vissza a mélyhűtőhöz, újabb kör jeget törtem meg, de ez most már biztos elég lesz. Visszamentem a pulthoz, ahol töltöttem a zacskóba, de Nate ekkor megérintette a karom.
  • Ally, hagyd, majd én. Remeg a kezed. - mondta és segített tartani a zacskót, amíg én a jeget öntöttem bele.
  • Köszi. - mondtam. Nate magára tette a jeges borogatást és leült a konyhában. Én továbbra is szöszmötöltem, nem értettem, miért van még mindig itt. És nem amiatt, mert hogy ő lenne a bunkó, hanem azok miatt amiket én okoztam neki tegnap. Miért jött ma el? Már készültem volna megkérdezni, amikor hangokat hallottam az előszobából.

Egymásra néztünk, Nate-tel, majd elindultam a bejárati ajtó felé és Nate is jött utánam.

  • Sziasztok! Anya, apa, Nate is itt van.
  • Szia Nathan - köszöntek szinte egyszerre. - Minek köszönhetjük ezt a korai látogatást? - kérdezték. Ezt én is tudni akartam, így őt néztem.


  • Naaaaate! - szaladt le húgom a lépcsőn és megölelte Nate-et. - Neked meg mi történt a kezeddel? - kérdezte szinte azonnal. Ekkor Nate rám nézett, majd Hollyra:
  • Megsérült edzésen. Most lehet, hogy ki kell hagynom pár meccset, még doki nem látta, de remélem nemsoká meggyógyul. - mondta neki mosolyogva.
  • De ha gipszed lesz, ugye én írhatok először rá, ugye? Nemrég kaptam egy szép filckészletet és Mrs Dorie szerint nagyon ügyesen rajzolok lovat. - mondta húgom és mindannyian nevettünk.
  • Persze, az szuper, és majd megkérjük Tommyt, hogy rajzoljon köré egy szép istállót.
  • Nem, én vadlovat rajzolok. - ágaskodott egyetlen hugicám.
  • Akkor mezőt. - nevette Nate.
  • Anya, apa, én most felmennék Nate-tel, lenne egy kis megbeszélnivalónk.
  • Rendben, persze. Kértek valamit enni?
  • Aha, az jól esne. - mondtam.
  • Oké, akkor majd felviszem.

Megfogtam Nate ép karját és elvezettem a szobámba. Amikor beléptünk, Nate a falakon lévő posztereket nézte, amit nem látott rendesen, ahhoz közelebb ment, végigpásztázott tekintete az összes post-itemen és a fényképeken a parafatáblán. Mikor már végre végzett, leült a babzsákra, én az ágyam szélére és felém fordult.
  • Szóval most már végre beszélni fogunk? - kérdezte.
  • Nem. Miért nem mondtad el, hogy én okoztam a zúzódást a kezeden?
  • Most szerinted hogy vette volna ki magát ez a szüleid előtt? Nem akartam tovább rontani a helyzeten.
  • Oh, hát köszi.
  • Cserébe Ally, te tartsd be a szavad, ha már így kijelentetted anyudéknak, hogy beszélünk.
  • De nekünk nincs mit megbeszélnünk.
  • Allison, megcsókoltalak!! - mondta egy kissé felemelt hangom.
  • Tudom. - válaszoltam halkan.
  • Te aztán elmenekültél. És azóta menekülsz.
  • Nem menekülök.
  • De menekülsz!
  • Ne csináljunk ügyet belőle.
  • Allison, ez onnantól ügy lett, hogy visszacsókoltál.
  • Nem csókoltalak vissza, csak hirtelen jött az egész.
  • Most komolyan ezzel áltatod magad? - kérdezte és maga elé sóhajtott.

Anyu ekkor kopogott be az ajtómon és felhozott nekünk jópár szendvicset, majd lement. Csendben ettünk percekig. Most ez már kezdett még kényelmetlenebb lenni. Nate a házunkban, a szobámban.. és már megint olyanokról akart beszélni, amiről én nem.


  • Egyáltalán miért vagy itt? Azok után, hogy halálra égettem magam az unokatestvéred előtt és hogy most kishíján eltörtem a kezed, miért vagy még mindig itt??
  • Majd elmondom, de előbb tisztázzuk le ezt az egészet.
  • Milyen egészet?
  • Allison, azért lásd be, te se vagy egy könnyű ember. Egyszer utálsz, egyszer közeledsz, egyszer megérintesz, majd amikor megcsókollak visszacsókolsz, aztán meg olyan kirohanásaid vannak, mintha a barátnőm lennél és lenne bármiféle jogod is számonkérni.
  • Alapból azért csókoltál meg, mert össze voltál zavarodva, tehát az a része nem ügy!
  • Nem, nem voltam összezavarodva.
  • Frusztrált voltál a meccs miatt és utána meg percekig kiabáltunk egymással. Ez épp elég feszültség volt mindkettőnkben!
  • Igen, feszültek voltunk mindketten, de én tudtam mit csinálok.
  • Nate, te nem engem akartál megcsókolni!!! Én csak rosszkor voltam rossz helyen.
  • Jézusom, Ally, meddig akarod még tagadni?
  • Tagadni? Miről beszélsz? Én nem tagadok semmit.
  • Visszacsókoltál.
  • Igen, vissza, de...
  • Nincs de.
  • De hiba volt.
  • A csók maga vagy hogy viszonoztad? - kérdezte keményen.
  • Mindkettő.
  • Értem. Akkor mondd meg itt és most, hogy jelentett-e neked bármit is ez az egész vagy nem. Ha tényleg nem, akkor elfelejtem az egészet és békénhagylak.
  • Ezt szeretném most a legjobban. - reagáltam.
  • Hazudsz. - mondta, majd közeljött hozzám. Már megint kezdett olyan veszélyes lenni a helyzet, mint tegnap meccs közben az öltözőben. Ismét beleestem a bűvkörébe és biztos voltam benne, hogy megint nem ellenkeznék.

  • Ha most újra megtörténne, ugyanúgy beleremegnél. - mondta és elindult az ajtó felé, vissza se nézett rám, úgy lépett ki a szobámból.

Én meg csak álltam ott, még mindig zakatoló szívvel, és fogalmam sem volt, mit akarok.

Percekkel később Holly rohant be a szobámba és leült ugyanabba a babzsákba, amiben nemrég még Nate ült. Nem nagyon tágított onnan, hiába is akartam most egy picit egyedül lenni...
  • Ally, Nate elment.
  • Igen, tudom.
  • És visszajön? - kérdezte a nyilvánvalót.
  • Nem, kicsim. - mondtam és ahogy ezt kimondtam, rájöttem, hogy tényleg nem fog visszajönni. És még csak fogalmam sincs, hogy miért jött eredetileg.
Vélemények:

No comments:

Post a Comment