:)

Saturday, January 14, 2012

10. fejezet - Én megpróbáltam..

Küldetés: rájönni, hol lakik. Nem hogy nem adja könnyen magát, még feladványokat is meg kell oldanom.

  • Akkor mehetünk hamburgerezni? - kérdezte Holly lelkesen.
  • Menjünk, te rosszcsont. - válaszolta anyu.
  • Én kihagynám, ha nem gond - vetettem oda. Holly nem nézett rám szépen. De tudtam mit kell mondanom.. - Nate-tel találkozom.
  • Áh, jó! - és kivirult a szeme. - Akkor szia Ally.
  • Szia Hol! Szédületes voltál - mondtam neki és megöleltem egy nagy puszi társaságában.


Elindultam kifelé a teremből és még menet közben elővettem a telefonomat.

Egy címet azért kaphatok? - írtam neki.
Nem :) Dolgozz meg érte! - jött a válasz
De hisz épp azt teszem.  - írtam.
Nem, te a könnyebb utat választod. Viszlát 8-kor.

Tudtam, hogy nem fogja elmondani, hol lakik. Felhívtam Jaredet mint egy közös kapcsot, és félretéve büszkeségemet, immunissá téve magam a viccelődésétől, elkértem tőle Nate címét. Egy perc múlva meg is érkezett az sms a címével.

De közel lakik! Ez volt az első gondolatom.

Tizenöt perc múlva odaértem az 515.-be és meg is láttam a közeli parkot. Az utcai lámpák szépen megvilágították, még egyáltalán nem volt vaksötét. Nate már ott állt egy pad mellett, leülni nem tudtunk, mert havas és jéghideg minden. Odamentem hozzá és megálltam vele szemben.

Néztük egymást és tudtam, hogy most nekem  kell beszélnem.

  • Nate, sajnálom az egészet. Nem érdemelted meg, hogy bármivel is megvádoljalak a klubban, és azt meg végképp nem, hogy eltörjem a kezed és bocsánat, hogy nem voltam ott, mikor számítottál volna a segítségemre, hogy anyud ott tudjon lenni az előadáson - mondtam ki neki egy szuszra. - ha bármi mentségem lehetne, ha csak egy picike is, az az lenne, hogy azért te se könnyítetted meg a dolgokat! Ha nem így indul a kapcsolatunk, hogy dobálsz, cikizel, beszólsz, meglöksz, akkor nem fajult volna idáig.
  • Tudom. De nem kérek azért bocsánatot. - mondta és egy mosoly kezdett formálódni a szája szegletében. - Imádlak idegesíteni. - tette hozzá. Mosolyog. Ez jó jel.
  • Én pedig utállak érte! - mondtam és most már én is mosolyogtam.
  • Nagyon fáj? - mutattam a karja felé.
  • Fáj, igen. Azért rendesen odacsaptad azt az ajtót.
  • Bocs érte - mondtam és megérintettem az ép karját. Ő nem húzódott el, de nem is jött közelebb.
  • Oké, fátylat rá. - válaszolta. - Akkor megbeszéltük. - mondta és elindult volna, ha nem szólok utána.
  • Nem. Még nem beszéltünk meg mindent. - mondtam félénken. Ekkor Nate úgy nézett rám, mint aki már huszadjára jön rá, hogy engem nem tud kiismerni.
  • Ally, ne erőltessük. - mondta lemondóan. Elkezdett megszólalni bennem egy vészharang.
  • Akkor már megbántad, hogy...? - majd itt elhalkult a hangom.
  • Hogy megcsókoltalak? - kérdezte. Neki miért nem nehéz ezt kimondani?
  • Igen, azt.
  • Nem kellett volna. - mondta.
  • Oh. - reagáltam meglepetten. Belülről egyre inkább úgy éreztem, hogy nem szabad elengednem ezt a fiút.

A meglepett reakciómat nézte és láttam, hogy most gondolkodóba esett.
  • Miért akartál velem beszélni, Ally?
  • Mert.. - nem tudtam végigmondani.
  • Mert? - kérdezte vissza.
  • Mert tudni akarom, hogy miért csókoltál meg.
  • Nem, Allison. Én most már nem fogok neked semmiről se magyarázkodni. Azért, mert képtelen vagy magadnak megmagyarázni, TE miért csókoltál vissza, még ne engem kezdj faggatni arról, hogy én miért csókoltalak meg.
  • Sokat gondolkodtam a válaszról - kezdtem. - És őszintén mondva, nem tudtam eldönteni, hogy a feszültség hozta ki ezt belőled és belőlem, vagy ez egy olyan valami, ami felettem áll. - továbbra se reagált semmit. - Csak azt tudom, hogy eszembe se jutott elmenekülni.
  • De hát azóta menekülsz tőlem és a témától, hogy megtörtént - mondta már-már lemondó nyugalommal.
  • Persze, mert fogalmam sincs, mit érzek.
  • Ezt én nem mondhatom meg neked.
  • Tudom. De segíthetsz. - mondtam és egy pillanatra láttam az arcán átsuhanni egy kis zavart. Közelebb mentem hozzá, és egyre csak csaltam a köztünk lévő távolságot. Végül már arcunk egész közel került egymáshoz, mikor ő most először adott valami életjelet és hátrébbhúzódott. Ez bevallom őszintén, nem tett jót az önbizalmamnak.
  • Ne. Nem akarom. - mondta.

Ezer gondolat cikázott át rajtam. Lehet, hogy igaz volt az, hogy én érzek iránta valamit, de az egyre valószínűbb, hogy neki csak egy fellángolás voltam, vagy pedig a saját boxzsákja, amit kedvére püfölhet.

Könnyek szöktek a szemembe és megalázottnak éreztem magam. Ránéztem Nate arcára, miközben egy újabb könnycsepp nyaldosta az arcomat. Csodálkozást láttam az arcán. Ennyi elég is volt, megfordultam és elindultam, mindegy hova, csak el innen.

  • Ally, sajnálom, nem akartalak megbántani. - mondta, de teljesen felesleges magyarázkodnia. Ha nem akarja, hát nem akarja.

Nem fordultam hátra, nem akartam, hogy még jobban szánakozzon rajtam. Elővettem a telefonom és felhívtam Sonie-t. Természetesen ahogy meghallottam a hangját, még jobban zokogtam. Azonnal mondta, hogy menjek át hozzájuk és aludjak is ott. Anyuéknak hagytam üzenetet, hogy ma nem megyek haza. Kellett a barátnőm, mert iszonyatosan szenvedtem belül.


Vélemények:

No comments:

Post a Comment