Új történet - Maradj reggelig! - 1. fejezet

Josephine
------------

A haverokkal iszogatott egész este. Mit meg nem adtam volna, hogy megtudjam, mi a problémája. Egyetlenegy sejtésem volt csak: egy nő. Idegességében keze mindig átfutott barna bozontos haján, és percenként kért újratöltést a whiskey-ből.

Ekkor jött mellém a pincér csaj és ismét kértem tőle egy pohár vizet. Gyilkos szemekkel nézett rám, én pedig álltam a pillantását. Legközelebb írjanak ki egy papírt, hogy vizet nem lehet kérni. Teljesen idegbeteg lett, hogy nem tud elküldeni, mert azt nem mondhatta, hogy nem fogyasztok eleget.

Miután végre ellibbent mellettem és ment behajolni a következő asztalhoz, visszatért a szemem a bárpultra.

Valaki iszonyatosan megbánthatta és összetörte a szívét, de ezt lehet, hogy sose fogom megtudni. Sose tudom meg, miért olyan szomorúak azok a régen még csillogó zöld szemek.

Régen.. Régen, amikor még csak gyerekek voltunk, akkor is sokszor figyeltem őt. Figyeltem, ahogy lassan elmegy az élet mellettünk és akárhogy is akartam, sose az lett, ahogy terveztem. Kerestem az utam, de piszkosul. Mégis valahol belül mindig úgy éreztem, akárkivel vagyok is, ez a férfi tud csak boldoggá tenni. Bármilyen szakítás ért, sose éltem meg nagy bánatként, mert tudtam, hogy egyszer majd Benjamin fog várni rám.

Azóta eltelt még tíz év. Most vagyok 25. Mégis, a remény még mindig bennem van.

Gondolataimból a pohárcsörgés rántott vissza a valóságba.

A mellette ülő barna szemű és hajú srác mindig jól hátbaveregette, amikor a poharai kiürültek. A hímeknél az elfogyasztott alkohol mennyisége tesz királlyá, míg egy nő annál jobban viszolyog tőlük. Mikor tanulják már meg a leckét?!

Nem is tudom, mikor kezdett lógni ezekkel az alakokkal, de a legrosszabbat hozták ki belőle. Vagy már megint az a nő az oka mindennek?

Az ismeretlen nő, akivel az életben nem lehet felvenni a harcot, mert évekig szívta el tőle a levegőt, a jókedvet és az élet szeretetét. Vajon milyen volt az a nő mellett? Talán az odaadó szerető társ, aki mindent megadna, csak hogy boldogan lássa a másikat? Vagy talán örök feszültség és harcok, és egy se veled-se nélküled kapcsolat? Ki tudja. Én nem.

Néztem amint a bárpultos srác felajánlja neki az utolsó kört és erre ő esküdözött, hogy igen, az utolsó lesz. Igen, ez volt 20 perce is. Közbe kéne lépnem, de nem tudom, hogy reagálna.

Talán most itt az alkalom, talán most jött el az én időm. De nem akarok egy félrészeg kaland lenni neki. És amúgy is, mit mondok majd, mit keresek 11-kor ebben az eldugott bárban?

Nem sokára felállt a srác mellőle és kezet fogott vele, mire ő majdnem leesett a székéről, de a "barátot" ez nem érdekelte és elment. Talán fogalma sincs, de ezzel most az én malmomra hajtotta a vizet.

Felálltam a távoli rejtett boxomból. Odamanetem és a mellette lévő megüresedett székre ültem. Rámnézett.

• Héj, én téged ismerlek valahonnan.
• Régen szomszédok voltunk.
• Tényleg, most már emlékszem.  - mondta, majd éreztem, hogy tetőtől talpig megvizsgál. Kicsit feszengtem, hogy csak így végigmustrálnak, de szerencsére hamar visszatért a beszélgetésbe és már nem nézett olyan feltűnően.

• Nem te vagy az a lány, akit régen letartóztattak a rendőrök, mert elloptál valamit? - Bingó.
• Nem, összekeversz valakivel. - mondtam, de nem lehettem valami meggyőző.
• Nem, biztosan nem, de ne szégyeld. Már úgyis felnőttél azóta.
• Amúgy pedig a táskámban maradt, nem elloptam - tettem hozzá, szépítve a helyzeten.
• Végülis mindegy.
• Figyelj, nem kéne hazamenned? Már épp eleget ittál.

• Miért, csak nem feljönnél hozzám? - kérdezte és ebbe belepirultam.

 Látva a pirulásomat még még bátrabb lett.

• Hát, egye fene. De ez nem lesz mindig így. - tette hozzá. Minden nő álma ez a mondat, mi?!

Felállt a székről és elindult az ajtó felé. Én még mindig ott ültem, viszont utánanéztem. A hívogató kézmozdulata azt jelezte, hogy komolyan gondolta az iméntit. Gondolkodás nélkül felálltam és utána mentem.

A lakása fiúsan volt berendezve, tipikus legénylakás, ahol a függöny vagy átlátszó, vagy fehér, és egy kép sincs a falon, semmi, amiből azt hinné az ember, hogy itt laknak is. Olyan volt, mint egy orvosi sterilszoba. Mármint a stílusa. Sterilnek nem mondanám, mert szét volt hányva mindene. Ki tudja hány napos-hetes ingek hevertek szanaszét és vártak volna a sorukra a mosásban. Nagy késztetést éreztem magamban legalább csak szétválogatni a halmokat és betenni egy mosást titokban, de nem biztos, hogy azt nagyon szeretné. A pasik mindig érzékenyek, ha a birodalmukba kerül egy nő.

Követtem őt egy nappaliba, ahol a ház ura után ledobtam a szandálomat és vártam, mi fog következni. Odament egy szekrénysorhoz, kinyitotta az egyik ajtaját és beindította a zenét. A dobhártyám kiszakadt, úgy ordított. Próbáltam jelezni neki tátogással és kézmozdulatokkal, hogy nagyon hangos, de nem értem vele semmit. Odamentem hát hozzá és ordítottam hozzá, hogy le kéne halkítani. Végre észrevett és halkított.

• Nem kéne itt lenned, nem vagyok valami jó társaság - mondta.

• Én se vagyok beszélgetős kedvemben és nincs is más programom, úgyhogy maradnék. - tettem hozzá.

• Nem értem, miért nem vagy valami pasi mellett. Neked nem lenne gondod ezzel. - mondta.

Erre nevettem egyet és ironikusan hozzátettem, hogy ez most így jött ki. Nem boncolgatta a dolgot.

Leült a kanapéra és odaültem mellé. Láttam rajta, hogy tök szomorú. Valami nagyon bántja. Még az alkohol sem tud mindent elfeledtetni.

Nem is tudom, mi ütött belém, de magam felé fordítottam az arcát és megcsókoltam. Éreztem, hogy hirtelen érte és hogy nem feltétlenül ez a legjobb alkalom megcsókolni őt, egy szakítás után, de nekem sose volt eddig jó alkalom. Akkor már nem mindegy?

Ráadásul visszacsókolt.

Egymás mellé feküdtünk, a kezünk mindenhol vándorolt egymás testén. Egy idő múlva a kanapé túl keskenynek bizonyult, így az ölébe húzott, felállt és úgy vitt a hálóba. A lábaimmal szorosan átöleltem és nem szakítottuk meg a csókunkat. A hálót majdnem elértük, de mégse vitt be az ajtón, hanem gyengéden a falnak lökött. Hogy szándékos volt-e, vagy csak egyensúlyzavar, azt nem tudtam, de piszkosul tetszett a dolog. 

Majd bevitt a hálóba, elzuhantunk az ágyon és egy pillanatra megállt, és rámnézett.

• Semmi kötődés.  Nem vagyok képes most egy normális kapcsolatra. - mondta.
• Én sem - hazudtam neki szemrebbenés nélkül, majd tovább csókolóztunk és vezettük el egymást a gyönyörig.