9. fejezet - Ne adj fel

A hétvégém ennél pocsékabb már nem is lehet. Miután Nate faképnél hagyott, próbáltam a családdal lenni és mit meg nem adtam volna egy jó kis amnéziáért. Tanultam, mint az okostojások, addig se gondoltam másra. De természetesen ez nem így működik, végig zakatolt az agyam.

Eddig teljesen rendben volt az életem, most pedig hirtelen fél oldalas listát írhatnék arról, miket kéne helyrehozni.

A legjobban az zavart, hogy Nate-et megbántottam. Jobban zavart, mint hogy Josh-sal vége. Nem tudtam túllenni azon a klubos estén, amikor mint valami féltékeny pics@, nekiálltam jelenetet rendezni. Azon pedig végképp nem, hogy eltörtem a karját. És mind a klubos, mind a "karos" jelenetet olyan normálisan reagálta le. Ha leordítja a fejem, akkor legalább van okom utálni (még jobban), így viszont meglepett, hogy megértő volt.

De legjobban a saját reakcióm lepett meg, első alkalommal láttam meg egy idegen lánnyal, amióta egy fősulin vagyunk, és már ettől izzani kezdett a tekintetem. Meg se csókolta, egyszerűen csak táncolt valakivel. Valakivel, aki nem én vagyok. Hogy lehetek ekkora barom?

És úgy láttam, hogy megváltozott. Az a bizonyos csók után már sokkal többet mosolygott és a klubban is próbálta vidámra venni. Én meg cserébe eltöröm a karját. Szép. Idővel minden megváltozott vele, és én még csak észre se vettem. Egyszerűen elvakított az, hogy korábban szándékosan idegesített, de rá kellett jönnöm, hogy én bőven az ő szintje alá süllyedtem. Ő volt a felnőtt, én meg a kisgyerek.

Hétfőn semmi kedvem sem volt iskolába menni, és milyen jól éreztem. Minden sulimédiából a floorball és Nate védése folyt. Nem mintha nem örültem volna a győzelemnek, de nem tudtam átvenni a többiek eufórikus hangulatát. Annál inkább volt jó nézni, ahogy Sonia gólját betették egy végtelenített gif képbe és a folyosókon lévő pár monitor felváltva játszotta le Jaredével. Majd Nate védését. Nate-Nate-Nate... Mindenhol Nate.

Ez egy ilyen nap lesz, úgy látszik. Viszont egész nap nem láttam az ünnepeltet... És már megint, mint annyiszor, nem is mertem a szeme elé kerülni.

Sonie-val is beszéltem még reggel, elmeséltem neki most már mindent, és eljutottunk oda, hogy már a legjobb barátnőm sem tudja, mi van velem. Mondott valamit, ami azóta is itt motoszkál a fejemben. Azt mondta, hogy teljes tagadásban élek, és hogy találjam már ki, melyik fiú kell nekem. Nem értem, miért hiszi, hogy nekem bejön Nate. Olyan volt eddig, mint púp a hátamon, és most attól, hogy most újra normális, én nem felejtettem el, hogy korábban meg bunkó volt.

Délutánra kiderült, hogy Nate karja eltört, ezt a floorballos haveroktól hallottam, de szerencsére azt nem tudta a pletyka terjesztője, hogy én vagyok az az átokfajzat, aki a floorball csapat friss ünnepeltjét máris sérülésre kárhoztatja. Kicsit azért nem volt meglepi a hír, amikor megláttam a karját, egyből sejtettem, hogy ez több mint zúzódás.

Minél többet gondolkodtam a dolgokon, kezdtem egyre tisztábban látni, és eddig a pontig szerettem másokon leverni a port, de most már én magam is éreztem, hogy magamba kell néznem. Sonie eléggé megcsöngette a vészharangot, és imádom is érte, ezért is van a legjobb barátnő. Nem csak azért, hogy veled nevessen. Azt tanácsolta, hogy beszéljek Josh-sal, az kicsit segítene a tisztánlátásban.

Így hát ráírtam egy sms-t és csodák csodájára válaszolt, megbeszéltünk egy találkozót délután a plázában, csak egy tíz percre értünk rá, de az pont elég is lesz. Egy arcpuszival üdvözölt, de nem is vártam volna többet.

A Nate-es történéseken kívül mindent elmeséltem neki. Kihagyva a kéztörést és azt, hogy majdnem másodszor is csókolóztunk. És most nem is rajtam múlt.

• Ally, én teljesen komolyan gondoltam, hogy elbizonytalanodtam. - mondta, miután végighallgatott.

•  Ne haragudj, őszintén nem akartalak megbántani. - mondtam.

• Tudom, hogy szándékosan nem is, de ahogy ott álltam és néztelek titeket, úgy csókoltad őt, mint engem soha, és ez elgondolkoztatott.

• És mire jutottál? - kérdeztem.

•  Amióta visszajöttem, te erre a srácra vagy mindig pipa és semmi sem tud úgy felidegesíteni, mint ő, és egészen a csókig nem tudtam hova tenni ezt az egészet. - némán hallgattam, hagytam, hadd fejezze be. - és ahogy telt az idő, rájöttem, hogy ti olyanok vagytok, mint a zsörtölődő 70 éves házasok. Neked tetszik ez a fiú. - jelentette ki.

• Nem, Josh, rosszul látod. - mondtam.

• Ally, mivel magyarázod a hévet amivel csókoltad? El is lökhetted volna, leordíthattad volna a fejét. De te megadtad magad neki és visszacsókoltad. Miért?

• Nem tudom.

• Akkor megmondom neked én. Azért nem lökted el, mert szereted! És szerintem fogalmad sincs erről. Mintha csak blokkolnád a teljes dolgot.

• Josh, nem szeretem, a hátam közepére kívánnám néha.

• Tudom, Ally. De ennyire intenzív utálat mögött már kell lennie valaminek. - mondta. - Most mennem kell, de ígérd meg, hogy elgondolkozol ezen.

•  Oké. - mondtam és adtam neki egy puszit, majd néztem, ahogy egyre távolodik az alakja.

Josh volt a második ember aznap, aki azt mondta, hogy érzek valamit Nate iránt. Mind a két ember jól ismert engem. Úgy látszik, csak én nem ismerem magam.

Az órámra néztem és láttam, hogy nemsoká 5 óra és el kell indulnom, hogy időben odaérjek az előadásra. Ha Nate ott lesz, akkor beszélni fogok vele. Igen, azt hiszem, készen állok beszélni.

Anyuékkal az ovi előtt találkoztunk. Együtt mentünk be az épületbe és a nagyterem felé igyekeztünk. Útközben megláttam Nate-et és az anyukáját és vidáman odamentem hozzájuk.

• Hát el tudott jönni, Ms Myers! Tommy nagyon fog örülni! - mondtam neki és már előre vártam Tommy reakcióját, mikor meglátja.

• Nem neked köszönhetem, Allison.- felelte vissza hidegen és Nate karja felé mutatott.

• Anya, ne - mondta Nate. - Hagyjad.

• Nem, Nathan, ezúttal nem - válaszolta az anyja és nem tudtam, mi készülődik.
• Tudod te, Allison, hogy miért ment át hozzád a fiam?

• Nem. - válaszoltam megszeppenve.

• Ha nem vágod rá az ajtót, akkor talán meg is tudtad volna. Csak azért vagyok itt, mert egész hétvégén és még ma is az 50%-os kezeivel dolgozott azért, hogy ma itt legyek! Tőled kért volna segítséget, hogy hamarabb végezzetek. Erre te segítségképpen eltörted a karját - mondta és hihetetlenül elszégyelltem magam.

• Anya, az nem pontosan így v - próbálta közbevetni Nate, de rájött, hogy most hiába beszél. Nem figyelnek rá.

• Elnézést a karjáért. Én nem tudtam, hogy ezt akarta. - mondtam, de csak hebegés jött ki a számon.

• Most már menjünk, ennyi elég volt. - mondta Nate az anyjának és betessékelte a nagyterembe. Már másodjára lépett közbe Nate, ez talán jó jel.

• Nate! Nem tudtam!- szóltam utána.

• Nem, nincsen Nate-ezés Allison. - vágta vissza.

• Kérlek, beszéljük meg! - kérleltem.

• Ally, ha nem kértem tőled ugyanezt háromszor, akkor egyszer sem! - mondta, és láttam rajta, hogy próbál nyugodt maradni.

• De most már meg szeretném beszélni. - mondtam halkan.

• Csakhogy nekünk már nincs miről beszélnünk - mondta és otthagyott.

Odamentem a helyünkre, ahol már anyuék is ott voltak és reménykedtem, hogy arra az 1 órára, amíg tart a műsor, legalább elfelejthetek mindent. De ez a remény azonnal szertefoszlott, mert Holly vagy Tommy közbenjárására a két család egymás mellett kapott jegyeket. Anyuék pedig úgy ültek, hogy pont Nate mellett volt egy szabad hely.

Más választásom nem lévén, leültem mellé. Hollyék még csak később kezdenek, mert a műsorrendet már kívülről fújtuk, egész hétvégén ezt mondogatta a kishúgom, úgyhogy elővettem a telefonom és a híváslistában keresgéltem azt a napot, amikor moziba mentünk a gyerekekkel. Lementettem a számot Nate neve alá.

Most lehet, hogy őrültség, amit csinálok, de tudtam, hogy beszélnem kell vele. Ha nem megy élőben, akkor majd elpötyögöm neki. Kinyitottam a chatprogramot és elkezdtem pötyögni.

Hogy tudnálak rávenni, hogy beszéljünk? - majd rányomtam a küldés gombra és láttam, hogy Nate mellettem a kabátjában keresgél, már amennyire a fél karja engedi, majd előveszi a telefonját. Kinyitotta és látta a chatet. Nem kellett diploma, hogy tudja, én küldtem. Felém fordult és farkasszemet néztünk. Majd láttam, hogy elkezdi nyomni a telefonját. És nemsoká jött a válasz.

Miért ilyen fontos hirtelen, hogy megbeszéljük a történteket? - kérdezte vissza chatben.

Mert tudom, hogy hibáztam és azt is, hogy nagyot. De helyre szeretném hozni. - küldtem el.

Ally, már annyiszor bebizonyosodott, hogy nem megy ez. Te is mondtad. És most már én is így érzem. - írta.

Ne adj fel - írtam neki és még magam is csodálkoztam, mennyire nem akarom, hogy feladjon engem. De válasz már nem jött. Láttam, hogy elrakja a telefonját és maga elé néz. A színpadon nemsoká elkezdődött Hollyék színdarabja.

Szuper volt a kishúgom és Tommy is. Sokat nevettünk az előadáson, mert tündérien adták elő. Az egész este a két főszereplőről szólt, és ők pedig nagyon élvezték a reflektorfényt. Az előadás után felállva tapsolt minden szülő. Egy pillanatra boldog voltam és elfelejtettem az elmúlt napok feszültségét és éljeneztem a közönséggel együtt...

Majd elkezdtek felállni az emberek a helyükről és ki-ki összeterelte a gyerekét, aki a színpad melletti öltözőből előbukkant. Tommy már rég megvolt, de a mi Hollynk még sehol. A terem szép lassan kiürült. Holly végre átöltözött a ruhájából és lejött a nézőtérre hozzánk. Nate-ék eddigre már rég kimentek. Ekkor éreztem, hogy vibrál a telefonom.

Ma este 8. Nálunk. A parkban. - jött a chat és körbenéztem, de nem láttam Nate arcát.

Köszi!!!! - válaszoltam vissza.

Ne köszönj semmit, mert 30 perc múlva sem lesz jobb a kedvem. - írta és egyből megölte a hirtelen jött reménysugaraimat.