:)

Friday, December 23, 2011

1. rész - A zsák és a foltja

  • Alig várom már, hogy péntek legyen! - csiripelte Sonia.
  • Hát persze, le sem lehet vakarni a mosolyt az arcodról - válaszoltam szigorúságot színlelve, de utána mindketten összenevettünk.
  • Azért nem minden nap játszhat valaki a főiskolai floorball csapatban!! - mondta csillogó szemmel.
  • Azért a válogató miatt még lógsz egy visszavágóval! :) - követeltem.
  • Oké, majd megszervezzük! - válaszolta Sonie, ám ekkor valaki elsüvített mellettem a folyosón és olyannyira belémjött, hogy megfordultam a tengelyem körül. Sonie kapott el, majd egy pár másodperc alatt visszanyertem az egyensúlyom. Összenéztünk támadómmal. Már megint a dobálós srác. Dühbe gurultam és gondolkodás nélkül utána rohantam. A bögyömben volt. Csak annyit tudtam róla, hogy Nate-nek hívják és hogy ugyanabban a fősikolai válogatott floorball csapatban játszik, mint Sonie. De mi a franc baja van, hogy mindig engem pécéz ki?

  • Ally, ne, csak hülye! - próbált a barátnőm még hallótávolságon belül elérni és lebeszélni arról, amit tenni készülök. - Na, nem, ebből elég.

Az udvaron utolértem Nate-et és én is beleütköztem oldalról. Hiába, mindig is temperamentumos ember voltam. Az a fajta "azt kapod vissza, amit adsz".

Nate hátrafordult, majd egy rosszalló gúnyos kifejezést küldött felém. - Ó, csak nem neked áll feljebb? - dühítettem magam még jobban. És ekkor lerohantam:
  • Te normális vagy? Hogy a fenébe tudsz ennyire figyelmetlen lenni? És még csak egy bocsánat se, semmi. Ráadásul már nem először csinálod, a múltkor is megdobtál valami fecnivel. Ennyire szúrja a szemed, hogy egy fősulira járunk??
  • Nem.
  • Nem mi?? Nem akartál ellökni vagy inkább pont hogy nem akarsz itt látni?
  • Tök mindegy - inkább hagylak fortyogni - mondta és egy pofátlan mosoly kúszott a szája szegletében.

A következő tettemre nem vagyok büszke, de most egyszerűen nem láttam a lila ködtől és hasbabokszoltam. Egyszerűen nem tudom, de ez a srác mindig kihoz a sodromból. A lányos ütéseim hatására még jobban vigyorgott, és kezdtem rájönni, hogy ezzel semmit se érek el nála.

Hátrébb léptem egyet és mintha mi sem történt volna, szobrokat megszégyenítő nyugodtságot erőltettem magamra. Mire ő kérdőn nézett és kíváncsian várta a folytatást.. Ám fogalmam sem volt mit mondjak neki, valamilyen terv kéne. De az nekem nem volt. Csak forró fejjel rohantam utána az eset után és úgy gondoltam, lesz ami lesz. Vagyis inkább nem gondolkoztam.

Míg így elmerültem magamban, rájöttem, hogy talán a legjobb terv ellene, ha nem reagálok semmire. Akkor ezt most szépen tudatom is veled...

De ő már addigra eltűnt. Fenomenális. Itthagyott. Itt mert hagyni!!

Visszamentem a suliba és rohantam társadalomismeretre. A tanár rámnézett és nekem címezte az alábbiakat:
  • Kedves Ally, köszönöm, hogy megtisztelt a részvételével. Elnézést, hogy 20 perccel "előbb" kezdtem a órát. Máskor kérem jelezze, hogy mikor kezdjem és ígérem, úgy fogok tenni. Esetleg egy 2000 szavas fogalmazás a nők és férfiak társadalmi különbségeiről talán elfeledteti velem.
  • Elnézést. - makogtam. Nagyszerű. Répavörös fejjel ültem le a legközelebbi részre. Persze mindenki röhögött.

Erről is az a bunkó Nate tehet. Egyszer még leszámolok vele.

Mikor vége lett az órának, Son jött oda.
  • Mi történt az udvaron? Él még Nate? Vagy teljesen kibelezted? - kérdezte játékosan.
  • Öö.. Hasbaboxoltam, majd ő otthagyott.. - elkerekedett szemmel nézett rám barátnőm.
  • Ally Kendall Hart! Azért néha te is meg tudsz lepni...
  • Ne is mondd, nem tudom, de valahogy teljesen felidegesített.. És tudod mi volt a legrosszabb?
  • Na?
  • Hogy végig vigyorgott rajtam. Még a végén én tűntem hülyének és nem fordítva!
  • Drágám, azért a hasbox az nagyon kétségbeesett lépés.
  • Tudom. De ha legközelebb elém kerül, tudomást se veszek róla.
  • Aha....jó - mondta Son és talán már elég jól ismert, hogy ez nehezen lesz kivitelezhető. Nem vagyok az a pókerarc. Egy sóhaj után elköszöntem tőle. Vár a fogalmazásom.

Útközben hazafelé felszálltam a buszra és benyomtam egy kis zenét a fülembe. Ez mindig segített. Hazaérve anyu várt és ahogy láttam, egy újabb hobbyt talált ki magának. Ezúttal a hátsó kertben gazolt.
  • Mrs Friggs mondta, hogy tegyek egy kis szódabikarbónát a fűmagra és akkor szép zöld lesz! - üdvözölt a ház oldalában, ahol épp a kerti csapnál mosta a kezét.
  • Mióta van nekünk füvünk? - kérdeztem bizalmatlanul, majd a ház mögötti részre sandítottam, ahol talicska volt és földeszsákok.
  • Mióta elmentem érte a kertészeti boltba. Gyere segíts szépen.
  • Oké. Azért annak a szódabikarbónának utánanéznék. Neki nem érdeke, hogy zöldebb legyen az a fű. - Ekkor édesanyám arca olyan megvilágosodást mutatott, mint amikor a gyerek rájön, hogy nincs is Jézuska.
  • Hogy az a...! - bukott ki belőle, majd nevetni kezdtem. Most először nevettem ma ilyen jóízűt. Hol volt már Nate a gondolataimban? - Mákod van - folytatta anyu - holnapra elnapoljuk. Egy kicsit internetezgetek és majd rájövök, hogy mi a szép zöld fű titka!
  • Talán az, ha mű? - kérdeztem ironikusan.
  • Ally, nem lesz nekünk mű gyepünk!
  • Oké, oké. Akkor majd holnap, most megyek be tanulni.

A szobámban a kanapén ültem. Mire belemerültem volna a fogalmazásom felépítésébe, kopogás jött az ajtó felől. Miután jeleztem, hogy bejöhet, Holly szaladt a karjaimba.
  • Szia hugi! Milyen volt az oviban? - öleltem át szorosan.
  • Készítettünk karácsonyi képeslapot tűvel!! - mondta tündéri lelkesedéssel.
  • Tűvel? De vigyáztál magadra, ugye?
  • Hát persze... Mrs Dorie előre kilyukasztotta a mintát a kartonon és nekünk cérnát kellett befűzni, de azt már egy tompa tűvel. Mrs Dorie nem engedte, hogy az övét használjuk. - mondta elmélkedve, majd hirtelen megváltozott az arca és mint aki kihagyta a legfontosabb hírt, hozzátette - Anyukámnak adom majd!
  • Ezt imádni fogja anya!! De azért majd nekem megmutatod, mielőtt odaadod neki? - kérdeztem betyáros mosollyal, mire Holly hevesen bólogatni kezdett.
  • Hát persze, és segítened is kell a színek kiválaszátásban. Sally Foster kék virágot csinált, de én sokkal szebbet akarok, de nem tudom, melyik lenne jó ötlet....De most megyek, mert másnak is ajándékot kell csinálnom. Addig ne gyere a szobámba! - mondta szigorúan. Imádtam, hogy hozzátette azt, hogy ne menjek a szobájába, mintha eddig nem sejtettem volna, hogy az ajándékkészítésben én lehetek a soros. Két napja mindig amikor kimentem fürdeni, azt hitte, hogy a szobájába megyek, mire minden alkalommal hatalmas hévvel becsukta az ajtaját.
  • Biztos nem mehetek? - játszottam a szomorút.
  • Nem, és nem vitatkozom! - mondta és kiviharzott a szobából. Erre alig bírtam ki, hogy ne pukkadjak meg a nevetéstől. Imádtam a kishúgom. Annyira határozott és nagyszájú, akárcsak a nővére....


Este fél 9-re lettem készen a fogalmazással. Ezután Holly kérésére megnéztem vele egy Eperke részt, majd ágyba tessékeltem. Egy négyéves azért mégse legyen fenn este 10-ig...

Másnap reggel az iskola felé menet nagy nyugalommal szálltam fel a buszra, mire megláttam, hogy Nate is ott ül. Egyáltalán mióta jár ő ezzel a busszal??
Egy üres hely volt mellette, amire magam sem tudom, miért, de leültem. 

  • Szia - mondta.
  • Szia - fogadtam bunkón a köszönését. - Lógsz nekem egy fogalmzással - fokoztam bunkóságomat, mire kérdőn nézett rám.
  • Miattad késtem egy óráról, és ebből a pácból csak egy 2000 szavas fogalmazással tudok jól kijönni. - folytattam sóhajtozva. Nem akartam még én magyarázkodni
  • Mármint úgy érted, hogy amiatt késtél, mert a mellkasomba bokszolással tölöttél vagy 5 percet?

Már megint itt vagyunk. Ismét felidegesített. Ezt nem hiszem el.

  • Baromira vicces vagy. - közöltem vele ironikusan.
  • Tudom, sokan mondták már. - reagálta.
  • Képzelem... Minden csaj hüye, aki a kelepcédbe esik.
  • Ha te mondod... - mondta, majd felállt, mert a főiskola megállója következett.
  • Tudom, hogy egy bunkó vagy, még akkor is, ha most megjátszod, hogy lehet veled két értelmes szót is váltani.
  • Tudod, ha ennyire ismersz, akkor tök fölösleges nekem is megszólalni - szállt le a buszról, mire én is követtem. VOLNA... Ha nem csúszok el és piruettezek egyet a befagyott havon. Szerencsémre a busz már addigra elment, így nem estem alá és haltam hősi halált.
  • Úgy látom, neked alapból problémáid vannak.. Szerintem nem is miattam szédültél meg a folyosón. - mondta, majd kezét nyújtotta felém, hogy felsegítsen. Annyira makacs nem vagyok, hogy megvárjam, míg teljesen átázik a farmerom, hogyha nem  engedem meg, hogy felsegítsen. Az viszont tuti, hogy holnapra keresek egy hótaposót. Ez a jelenet épp elég egyszer egy életben.

Megfogtam a kezét, mire felhúzott a földről. Összeért a testünk, ahogy végre ismét a talajon volt a lábam, majd gyorsan elvettem a kezem az övéből.

Ezután szótlanul mentünk egymás mellett egészen a bejáratig. Mikor odaértünk, egy pillanatig elémsasszézott hogy szembekerüljön velem és ráfigyeljek.
  • Azért egy köszönöm jól esett volna - közölte halkan.
  • Attól, hogy volt egy emberi pillanatod, még nem vagyunk jóban. - vágtam vissza.
  • Oké, akkor legyen így. - mondta, majd mire a következő csípős megjegyzésemre nyitottam volna a számat, ő már nem volt sehol. Megint otthagyott. 
Vélemények:

No comments:

Post a Comment