8/B fejezet - Nate szemszöge

Aznap szombaton korán felkeltem és első utam a raktárba vezetett. Mr. Rodgerst már régóta ismerem és ahogy eddig a családunkhoz állt, nem gondoltam, hogy probléma lenne most.

• Jó reggelt, Mr. Rodgers.

• Nathan! – rég láttalak. De már mondtam, hogy Charles.

• Oké, Charles.

• Mi járatban?

• Tommy karácsonyi ünnepsége jövő hét hétfőn lesz és le szeretném dolgozni anyu adagját, hogy a szabadnapját áttehesse aznapra és így lássa őt az előadásban.

• Ez nagyon kedves tőled, Nate, de attól tartok, nem lesz olyan könnyű. – mondta kicsit lebiggyesztett szájjal.

• Tudja, hogy gyorsan dolgozom.
• Igen, nem is azzal lenne a gond, hanem a hétvégén dupla szállítmány érkezik és azt nem tudnád egyedül megcsinálni. – mondta Charles és elkezdtem ideges lenni, hogy mégse fog megvalósulni a tervem. De láttam, hogy Mr. Rodgers is gondolkodóba esik.

• Esetleg ha hoznál valakit, akkor már ketten meg tudnátok oldani és a hétfőt kiadnám szabadnapnak.
• Oké. Köszönöm Mr Rodg –öö Charles . Szerzek valakit. Mikor kell kezdeni?
• Délután 1 körül jön meg a szállítmány, és akkor azonnal neki is állhatsz.
• Rendben, köszönöm. Akkor megyek is és sietek vissza!

Ahogy elhagytam a raktárat, azon zakatolt az agyam, ki legyen a plusz egy fő. Számbavettem az embereket és elkezdtem őket felhívni, tudom, hogy utolsó percben szólok, de egyszerűen szereznem kell valakit. Felhívtam a floorballos srácokat, és akiket elértem, azok közül is mindenki mondta, hogy ha korábban szólok, még tudja úgy rendezni a dolgait, hogy eljöhessen segíteni. De senki sem ért rá.

Ekkor jutott eszembe egy emlékkép, amint Allison azt mondja, hogy ő is ott lesz az ünnepségen és ahogy ott megmentette a helyzetet. Igen, Allisonban volt az utolsó reményem. De nem tudtam a számát, és amúgy is már elegem volt belőle, hogy a meccs óta szinte menekül tőlem. Élőben kell tőle megkérdeznem. Visszahívtam Jaredet, mert emlékszem, hogy egyszer hazavitte őt, amikor megsérült a karja. Elmondta a címet és még csodálkoztam, hogy milyen közel van. 4-5 háztömböt kell csak mennem.

Elindultam hát a hóban, még elég időm volt megszervezni a dolgot és reméltem, hogy belemegy a dologba, hiszen ez most egy jó ügy. Ez most nem rólam szól, emiatt reménykedtem, hogy igent fog rá mondani.

Meg is találtam a házat, és becsöngettem. Majd nemsoká kinyílt az ajtó és egy pillanatra látom az ő arcát, majd azon egy kis csodálkozást-meglepetést, majd dühöt és készültem megszólalni és köszönni neki, majd hirtelen CSATT. A vér is elszállt a karomból. Egy pillanatra meg is szédültem.

• Allison, az isten áldjon meg..  – jött ki csak úgy reflexből. Most már komolyan nem hittem el, hogy lehet ennyire hirtelen valaki. - Ez most veszettül fáj! –mondtam neki sziszegve, szinte biztos voltam benne, hogy eltört.
• Jaj, ne haragudj, én.. én nem akartam, hogy fájjon. - mondta. Nem kellett sok, hogy ne szóljak be egy nem ideillőt, így magamban elszámoltam 5-ig és csak akkor szólaltam meg.
• Lehet, hogy nem fájna, ha nem csapnál meg egy ajtóval. - reagáltam vissza ironikusan. Kivételesen csendben maradt. Most komolyan az én fájdalmam kell mindig, hogy egyszer az életben csöndben maradjon és levetkőzze azt az istentelen makacsságát?

• Bocs, csak egyáltalán nem számítottam rád, mit keresel itt? – mondta mint mentség. Teljesen kilendített abból, hogy miért is vagyok itt.
• Majd elmondom, de most csináljunk valamit a kezemmel, mert iszonyatosan fáj. – mondtam és reméltem, hogy a jeges borogatás megoldja.

• Oh, tényleg.. Gyere be... - mondta és előre mutató kezével bevezetett az előszobába. - Hozok egy kis jeget. – mondta és ott akart hagyni. 

Esküszöm, zavarban volt. - Vagyis gyere a konyhába és keresünk egy mirelitzacskót, ha nincs jég. – Mitől van ennyire zavarban???!  Egy pár másodpercig szabályosan lehetett látni, ahogy zakatol az agya, hogy milyen lépésekből áll a jeges borogatás elkészítése. De ez most miattam, vagy csak a szokásos Allison-formája? Mindenesetre ott állt, mintha nekem kéne előreindulnom, de fogalmam se volt, merre volt a konyha. Valahogy ő is rájött erre és elindult, én pedig követtem.

Szép nagy konyhájuk volt, képzelem, milyen jó érzés lehet itt, amikor mind a négyen itthon vannak és itt beszélgetnek, vagy csak főzőcskéznek. Mit megtettem volna régen én is az ilyen pillanatokért. De nálunk sose volt együtt egyszerre a család, mindig dolgoztak a szülők. Mármint anyu, mert apámnak sokszor nem volt állása és neki aztán bőven ráért találni egy újat, mert teljesen ki volt szolgálva.

Levettem a kabátomat és letettem a szék karfájára. Nem volt egyszerű a művelet, mert a jobb alkarom iszonyatosan fájt. Valahogy csak kihámoztam magamból és leültem a székre. A bal kezemmel felhúztam a pulcsim ujját és olyan látvány tárult elém, mintha Tommynak a kezébe került volna lila, rózsaszín és kék festék és összevissza maszatolta volna. Bele se mertem gondolni, mit szól majd az edző, hogy a bajnokság közepén lesérülök. Annyi mákom  volt a dologban, hogy csak jövőre lesz a következő meccs.

Allisont kezdtem nézni, ahogy ezalatt folyamatosan szöszölt a konyhában. Most kapcsoltam, hogy házi szerelés van rajta, mert nem mondom, hogy szűk volt a gatyája, de látni engedte karcsú alakját. Ráadásul az a pántos top is mind csak segített elképzelni a körvonalait. Elmélkedésemből a csörgés-zörgés hozott vissza.

Már kétszer megjárta az egész konyhát és tisztára úgy tűnt, mintha egy idegen konyhában lenne. Pedig azt tudtam róla, hogy szeret főzni. Meg hát komolyan, csak jég kell és egy jeges zacskó. A világ legegyszerűbb receptje. Ennyi idő alatt már én is megtaláltam volna.

Végre elővette a jeget és bedobta a jégtörőbe. Kész volt vele és elkezdett forgolódni.

• Zacskó. – mondtam, mert nem akartam itt lenni estig. Nekem 1-re vissza kell érnem a raktárba egy plusz emberrel, bár ahogy elnéztem magam, abból az egyből lassan kettő lesz.

• Ja igen.. Öö itt van – reagálta.

A fejemet csóváltam. Ezen a nőn mindig annyit kell gondolkozni, komolyan kiszámíthatatlan. Akkor közeledik, amikor nem számítok rá, bezzeg ha vissza kell szólnia, akkor azzal a csípős nyelvével mindig megoldja, erre most ugyanaz a lány itt makog és ténfereg a saját konyhájában. De nem akartam elhinni, hogy miattam, mert már égettem meg emiatt magam. Végre kinyitotta a szekrényt ahol csak reméltem, hogy tényleg zacskók vannak, mert már lassan én vagyok miatta zavarban, a karom pedig iszonyatosan égetett. Megnyugodtam, mikor zacskó zörgését hallottam és néztem, ahogy beleteszi a jeget. Nem hittem el, hogy remeg a keze. Hallottam, ahogy még a földre is jut belőle, ahogy szórta bele a zacskóba. Felálltam és odamentem hozzá. Ránéztem a zacskóra, ami még csak félig se volt megtöltve, és ezt ő is látta, úgyhogy elment megint a jégtörőhöz és most már egy nagyobb addaggal tért vissza egy tálban. Nekiállt tölteni a zacskóba és ekkor untam meg a dolgot.

• Ally, hagyd, majd én. Remeg a kezed. – mondtam, majd megfogtam a zacskót az épp kezemmel és jól elrendeztem, hogy lehetőleg most már ne menjen a fél tartalma a padlóra és a konyhapultra.

• Köszi – volt a válasza, mikor végre sikeresen végeztünk. Felém nyújtotta a borogatást én pedig magamra tettem. Elmondhatatlanul jól esett a jéghideg. Visszaültem a székre és egy kicsit mozgulatlanul ültem, hogy hasson a hideg.

Elképzelni se tudtam, mi dolga van még a konyhában, de egyfolytában ide-oda járkált, mint a vakhangya.

Kulcscsörgést majd hangokat hallottunk az előszoba felől és egymásra néztünk. Elindult üdvözölni gondolom a család többi tagját, én pedig követtem. Nem akartam ott maradni a konyhában, mint egy szerencsétlen, még a végén szívrohamot hoznék Mrs. Hartra.

Az előszobában láttam, hogy a szülei jöttek meg, Holly valószínűleg még fent alszik.

• Sziasztok! Anya, apa, Nate is itt van. – közölte Ally ezt így egyszerre.

• Szia Nathan - köszöntek felém. - Minek köszönhetjük ezt a korai látogatást? - kérdezték. Már lassan azt se tudtam miért jöttem. De úgy láttam, Allison is felém néz és készültem volna elmondani, hogy miért vagyok itt, de ekkor egy hatalmas sikongatás zavart meg.

Holly robogott le a lépcsőn, de úgy, hogy kettesével szedte a fokokat, és azt hittem, mindjárt orra esik, de megbirkózott vele. A sikongatás alatt pedig a nevemet mondta, hogy Naaaaaaaaaaaaaaaate! – nem is tudtam, hogy ennyire hosszan ki lehet mondani... de Tommyt ismerve már hozzá voltam szokva a négyévesek dolgaihoz. Tulajdonképpen ő volt az egyetlen ebben a házban, aki nem csak illően fogadott, hanem még láthatóan örült is.

Leért hozzánk, majd átölelt. Visszaöleltem egyik karommal, és valószínűleg keveselte a dolgot és ekkor látta, hogy a másikkal mi történt.

• Neked meg mi történt a kezeddel? – kérdezte aggódva. Na erre most mit válaszoljak, hogy a hebehurgya nővéred rámcsapta az ajtót, amit igazából a te korodbeliektől várna el az ember, de nem egy 19 éves felnőttől.... ezt mégse mondhatom.
• Megsérült edzésen. Most lehet, hogy ki kell hagynom pár meccset, még doki nem látta, de remélem nemsoká meggyógyul. - mondtam neki őszintén mosolyogva. Tényleg jól esett az aggódása és a kedvessége.
• De ha gipszed lesz, ugye én írhatok először rá, ugye? Nemrég kaptam egy szép filckészletet és Mrs Dorie szerint nagyon ügyesen rajzolok lovat. – mondta. Elképesztő, mennyi mindent tudnak összehozni egy levegővel. Mindenki csak nevetett, mert tündéri egy kislány. Bárcsak lenne Allyben is egy kis Holly.
• Persze, az szuper, és majd megkérjük Tommyt, hogy rajzoljon köré egy szép istállót. – próbáltam úgy reagálni, ahogy ő szerette volna.
• Nem, én vadlovat rajzolok. - makacskodott. Oké, visszavonom az előzőt. Ugyanolyan makacs tud lenni mindkettő.
• Akkor mezőt. – nevettem. Úgy tűnt, elégedett a válasszal.

Ekkor szólalt meg Allison.

• Anya, apa, én most felmennék Nate-tel, lenne egy kis megbeszélnivalónk. – ezen én csodálkoztam a legjobban. De nem először.
• Rendben, persze. Kértek valamit enni? – kérdezte kedvesen Ms Hart.
• Aha, az jól esne. - mondta.
• Oké, akkor majd felviszem. – válaszolta az anyja és Ally megfogta a bal karomat. Ha a jobbat fogta volna meg, most felvisítok... Hála égnek, hogy néha oda tud figyelni a dolgokra..

Felmentünk a lépcsőn és követtem őt a szobájába. Ahogy beléptünk, meglepett. Nem volt semmi lányos a szobában. A posztereken kívül ahol nem egy autót láttam, még hokis és sportképek voltak. Le voltam döbbenve. Mindig rá kellett jönnöm, hogy én ezt a csajt nem ismerem.

Volt egy parafatáblája az asztala felett és közelebb mentem, hogy megnézzem. Fotók voltak odatűzve, ahol jó kedve volt és Soniával hülyültek. A leghülyébb napszemüvegekben fotózták magukat, elmosolyogtam, mikor megláttam.

Hát igen, ő Allison.

Nem sokkal ezután megláttam egy babzsákfotelt és leültem rá. Nem volt egyszerű a művelet, mert habár nem volt olyan süppedős, de csak egy kézzel tudtam tartani magam, ahogy leültem. Na majd felállni lesz nehéz, mert kábé vissza fog húzni.

Allison leült az ágya szélére és rám nézett. Tökjó, szóval megint én kezdjem.

• Szóval most már végre beszélni fogunk? – kérdeztem, ezzel visszaadva neki a labdát.
• Nem. Miért nem mondtad el, hogy én okoztam a zúzódást a kezeden? – fantasztikus. Nem lesz beszélgetés. Ha túszként tartanám, akkor se jutnék többre.
• Most szerinted hogy vette volna ki magát ez a szüleid előtt? Nem akartam tovább rontani a helyzeten. – mondtam és arcán meglepettség volt.
• Oh, hát köszi. – ennyit tudott csak kisajtolni magából.
• Cserébe Ally, te tartsd be a szavad, ha már így kijelentetted anyudéknak, hogy beszélünk. – szerva megint ott. 
• De nekünk nincs mit megbeszélnünk. – lehunytam a szemem egy pillanatra. Most először elgondolkoztam, hogy egyáltalán megéri-e nekem ez az egész.
• Allison, megcsókoltalak!! - mondtam felemelt hangon.
• Tudom. – alig hallottam a válaszát, olyan halk volt. De legalább ezt nem tagadja.
• Te aztán elmenekültél. És azóta menekülsz. – próbáltam tárgyilagos maradni.
• Nem menekülök.
• Dehogynem menekülsz!
• Ne csináljunk ügyet belőle. – mondta.
• Allison, ez onnantól ügy lett, hogy visszacsókoltál.
• Nem csókoltalak vissza, csak hirtelen jött az egész. – most már kezdtem ideges lenni.
• Most komolyan ezzel áltatod magad? – kérdeztem és magam elé sóhajtottam.

 Megjöttek a szendvicsek, amit anyja kopogással jelzett. Odamentem én is venni a tálcáról és próbáltam megnyugodni. Már rájöttem, hogy ha ideges vagyok, akkor semmit se tudok vele kezdeni. Nem hogy egy lépést mennénk előre, ha mindketten kiabálunk, általában kettőt haladunk hátra. Mikor már úgy éreztem, elég volt a reggeli, visszaültem a székbe. Reméltem, hogy nem akar még velük szöszölni, tudhatná, hogy nem fogok elmenni csak azért, mert most épp eszik. Bizony megvárom, míg végez és nem ússza meg.

• Egyáltalán miért vagy itt? Azok után, hogy halálra égettem magam az unokatestvéred előtt és hogy most kishíján eltörtem a kezed, miért vagy még mindig itt?? – indult a kirohanása.
• Majd elmondom, de előbb tisztázzuk le ezt az egészet. – mondtam nyugodtan.
• Milyen egészet?

• Allison, azért lásd be, te se vagy egy könnyű ember. Egyszer utálsz, egyszer közeledsz, egyszer megérintesz, majd amikor megcsókollak visszacsókolsz, aztán meg olyan kirohanásaid vannak, mintha a barátnőm lennél és lenne bármiféle jogod is számonkérni. – furcsa volt kimondani ezeket, mert tudom, hogy én is macska-egér játékot játszottam vele, de az utóbbi időben nem én voltam a hülye... kivételesen.

• Alapból azért csókoltál meg, mert össze voltál zavarodva, tehát az a része nem ügy! – fogalmam se volt, miről beszél.

• Nem, nem voltam összezavarodva. – mondtam neki egyértelműen.

• Frusztrált voltál a meccs miatt és utána meg percekig kiabáltunk egymással. Ez épp elég feszültség volt mindkettőnkben!

• Igen, feszültek voltunk mindketten, de én tudtam mit csinálok.
• Nate, te nem engem akartál megcsókolni!!! Én csak rosszkor voltam rossz helyen. – ezt már megint nem értettem. Mintha azért kardoskodna, hogy őt nem akarhatja senki se megcsókolni.

• Jézusom, Ally, meddig akarod még tagadni? – bukott ki belőlem. Bár én se tudtam a tagadás alatt mit értek, hogy élvezte vagy hogy VELEM élvezte...

• Tagadni? Miről beszélsz? Én nem tagadok semmit.
• Visszacsókoltál.

• Igen, vissza, de...

• Nincs de. – most már megint kihozott a sodromból. Esküszöm, Tommyval nincs ilyen harcom, pedig néha neki is nehéz a felfogása.

• De hiba volt. – Na ez most nem esett jól.

• A csók maga vagy hogy viszonoztad? – kérdeztem vissza, már majdnemhogy vicsorogva.

• Mindkettő.

• Értem. Akkor mondd meg itt és most, hogy jelentett-e neked bármit is ez az egész vagy nem. Ha tényleg nem, akkor elfelejtem az egészet és békénhagylak. – ezt most már tényleg komolyan gondoltam. Nem éri meg.. nem éri meg. Csak erről próbáltam magam meggyőzni.

• Ezt szeretném most a legjobban. – válaszolta, de a vak is látta, hogy hazudik. Még csak a szemembe se mert nézni.

Felálltam és odamentem hozzá. Meg akartam csókolni, de már nem volt értelme. Nem akartam magam még jobban felzaklatni. Épp elég minden kavargott bennem az első csók után, ha most nem tudok ellenállni, akkor örökké én leszek az utána lihegő kiskutya.

• Hazudsz. – mondtam mérgesen, és most már vészesen közel ért az arcunk. 

Nem csókolhatod meg – ismételgettem magamban és akkor ránéztem a szemére, ami megadó volt és félelmet tükrözött. Ezzel visszajött a mérgem. Ez a nő még magával sincs tisztában. Egyszerűen fogalma sincsen, hogy mi kell neki. Ha tehetném, most megcsókolnám és ugyanolyan szenvedéllyel visszakapnám tőle ugyanazt. De nekem nem csak egy csók kell. És már azért is eleget tettem. És belefáradtam.

• Ha most újra megtörténne, ugyanúgy beleremegnél. – mondtam neki tárgyilagosan az arcába, majd eltávolodtam tőle és szó nélkül kimentem a szobájából.

Hollyval még beszélgettem egy kicsit amikor leértem, majd kimentettem magam, mert nem akartam most már többet itt lenni.  Ms Hart segített felvenni a kabátom  és adott egy zselés borogatást is, amit csak hűteni kell.

Kiléptem a házból és tudtam, hogy vége. Vége annak, ami el se kezdődött.

Felhívtam Mr. Rodgerst, és elmondtam neki, hogy minden valószínűség szerint eltört a karom és így képtelen vagyok csomagolni. Nem tudom, mit érezhetett a hangomban – dühöt, szomorúságot, keserűséget, de azt mondta, nem baj. Megkapja anyu a hétfőt. Hála égnek, hogy ilyen emberi főnöke van. Legalább egy jó dolog történt velem ma.

Délelőttöm hátralevő részét az orvosiban töltöttem, majd egy pofás kis gipsszel távoztam. Hiába ígértem meg Hollynak, hogy rárajzolhat, most az egész Hart családot nagyon messzire kívántam.

8. fejezet - Ez az ajtó most már csapódik

Nem voltam elég gyors, hogy visszavágjam az ajtót az arcába. De azt hallottam, hogy koppan valami. Ez nem volt valami jó jel. Csigalassúsággal nyitottam ki az ajtót, résnyire, hátha csak álmodtam, hogy itt van és reméltem, hogy nem tört el semmije.

• Allison, az isten áldjon meg..  - kiáltotta Nate és láttam, ahogy egyik karját a másikkal fogja. - Ez most veszettül fáj!

• Jaj, ne haragudj, én.. én nem akartam, hogy fájjon. - mondtam. Eljutottam a mélypontomig. Most már ugyanolyan bunkó vagyok, mint ő...

• Lehet, hogy nem fájna, ha nem csapnál meg egy ajtóval. - reagálta vissza ironikusan. Kivételesen nem szóltam vissza.

• Bocs, csak egyáltalán nem számítottam rád, mit keresel itt?
• Majd elmondom, de most csináljunk valamit a kezemmel, mert iszonyatosan fáj.

• Oh, tényleg.. Gyere be... - mondtam neki és bevezettem az előszobába. - Hozok egy kis jeget. Vagyis gyere a konyhába és keresünk egy mirelitzacskót, ha nincs jég. - úristen, miért vagyok ennyire zavarban? Mármint azon kívül, hogy lehet, hogy eltörtem a karját, amivel próbálta megtámasztani az ajtót és talán az arcát védeni az ajtócsapásos akciómban... de most ő konkrétan nálunk van és a konyhánkban... Amikor Josh volt itt, akkor az amolyan természetesnek tűnt, hiszen azért több éve ismerem, de ez most más volt. Izgatott voltam.

Még mindig mellettem állt, mikor rájöttem, hogy fogalma sincs, merre van a konyha, elindultam hát és ő követett. Az egyik karjával leoperálta magáról a kabátját, majd a pulcsiját felhúzta. Az alkarja a lila összes árnyalatában pompázott. A hűtő felé fordultam és kinyitottam a mélyhűtő ajtatját. Kerestem egy kis jeget, majd betettem a jégtörő részbe, majd kicsit forogtam, most mit kéne tenni.

• Zacskó.. - ajánlotta Nate.
• Ja igen.. Öö itt van. Kinyitottam a szekrényt, ahol jófajta zacskókat tartottunk, megfogtam egy kisebbet és beleszórtam a jeget. Persze a fele mellément. Letettem a zacskót és egy kicsit próbáltam összeszedni magam. Zavaromban beletúrtam a hajamba és rájöttem, hogy a jég semeddig sem ér. Nate-et kerülgetve mentem vissza a mélyhűtőhöz, újabb kör jeget törtem meg, de ez most már biztos elég lesz. Visszamentem a pulthoz, ahol töltöttem a zacskóba, de Nate ekkor megérintette a karom.
• Ally, hagyd, majd én. Remeg a kezed. - mondta és segített tartani a zacskót, amíg én a jeget öntöttem bele.
• Köszi. - mondtam. Nate magára tette a jeges borogatást és leült a konyhában. Én továbbra is szöszmötöltem, nem értettem, miért van még mindig itt. És nem amiatt, mert hogy ő lenne a bunkó, hanem azok miatt amiket én okoztam neki tegnap. Miért jött ma el? Már készültem volna megkérdezni, amikor hangokat hallottam az előszobából.

Egymásra néztünk, Nate-tel, majd elindultam a bejárati ajtó felé és Nate is jött utánam.

• Sziasztok! Anya, apa, Nate is itt van.

• Szia Nathan - köszöntek szinte egyszerre. - Minek köszönhetjük ezt a korai látogatást? - kérdezték. Ezt én is tudni akartam, így őt néztem.

• Naaaaate! - szaladt le húgom a lépcsőn és megölelte Nate-et. - Neked meg mi történt a kezeddel? - kérdezte szinte azonnal. Ekkor Nate rám nézett, majd Hollyra:

• Megsérült edzésen. Most lehet, hogy ki kell hagynom pár meccset, még doki nem látta, de remélem nemsoká meggyógyul. - mondta neki mosolyogva.
• De ha gipszed lesz, ugye én írhatok először rá, ugye? Nemrég kaptam egy szép filckészletet és Mrs Dorie szerint nagyon ügyesen rajzolok lovat. - mondta húgom és mindannyian nevettünk.
• Persze, az szuper, és majd megkérjük Tommyt, hogy rajzoljon köré egy szép istállót.

• Nem, én vadlovat rajzolok. - ágaskodott egyetlen hugicám.
• Akkor mezőt. - nevette Nate.
• Anya, apa, én most felmennék Nate-tel, lenne egy kis megbeszélnivalónk.

• Rendben, persze. Kértek valamit enni?

• Aha, az jól esne. - mondtam.

• Oké, akkor majd felviszem.

Megfogtam Nate ép karját és elvezettem a szobámba. Amikor beléptünk, Nate a falakon lévő posztereket nézte, amit nem látott rendesen, ahhoz közelebb ment, végigpásztázott tekintete az összes post-itemen és a fényképeken a parafatáblán. Mikor már végre végzett, leült a babzsákra, én az ágyam szélére és felém fordult.

• Szóval most már végre beszélni fogunk? - kérdezte.
• Nem. Miért nem mondtad el, hogy én okoztam a zúzódást a kezeden?
• Most szerinted hogy vette volna ki magát ez a szüleid előtt? Nem akartam tovább rontani a helyzeten.
• Oh, hát köszi.
• Cserébe Ally, te tartsd be a szavad, ha már így kijelentetted anyudéknak, hogy beszélünk.
• De nekünk nincs mit megbeszélnünk.

• Allison, megcsókoltalak!! - mondta egy kissé felemelt hangom.

• Tudom. - válaszoltam halkan.

• Te aztán elmenekültél. És azóta menekülsz.
• Nem menekülök.
• De menekülsz!
• Ne csináljunk ügyet belőle.

• Allison, ez onnantól ügy lett, hogy visszacsókoltál.
• Nem csókoltalak vissza, csak hirtelen jött az egész.
• Most komolyan ezzel áltatod magad? - kérdezte és maga elé sóhajtott.

Anyu ekkor kopogott be az ajtómon és felhozott nekünk jópár szendvicset, majd lement. Csendben ettünk percekig. Most ez már kezdett még kényelmetlenebb lenni. Nate a házunkban, a szobámban.. és már megint olyanokról akart beszélni, amiről én nem.

• Egyáltalán miért vagy itt? Azok után, hogy halálra égettem magam az unokatestvéred előtt és hogy most kishíján eltörtem a kezed, miért vagy még mindig itt??
• Majd elmondom, de előbb tisztázzuk le ezt az egészet.

• Milyen egészet?
• Allison, azért lásd be, te se vagy egy könnyű ember. Egyszer utálsz, egyszer közeledsz, egyszer megérintesz, majd amikor megcsókollak visszacsókolsz, aztán meg olyan kirohanásaid vannak, mintha a barátnőm lennél és lenne bármiféle jogod is számonkérni.

• Alapból azért csókoltál meg, mert össze voltál zavarodva, tehát az a része nem ügy!

• Nem, nem voltam összezavarodva.
• Frusztrált voltál a meccs miatt és utána meg percekig kiabáltunk egymással. Ez épp elég feszültség volt mindkettőnkben!

• Igen, feszültek voltunk mindketten, de én tudtam mit csinálok.

• Nate, te nem engem akartál megcsókolni!!! Én csak rosszkor voltam rossz helyen.

• Jézusom, Ally, meddig akarod még tagadni?

• Tagadni? Miről beszélsz? Én nem tagadok semmit.

• Visszacsókoltál.
• Igen, vissza, de...

• Nincs de.
• De hiba volt.

• A csók maga vagy hogy viszonoztad? - kérdezte keményen.

• Mindkettő.

• Értem. Akkor mondd meg itt és most, hogy jelentett-e neked bármit is ez az egész vagy nem. Ha tényleg nem, akkor elfelejtem az egészet és békénhagylak.
• Ezt szeretném most a legjobban. - reagáltam.
• Hazudsz. - mondta, majd közeljött hozzám. Már megint kezdett olyan veszélyes lenni a helyzet, mint tegnap meccs közben az öltözőben. Ismét beleestem a bűvkörébe és biztos voltam benne, hogy megint nem ellenkeznék.

• Ha most újra megtörténne, ugyanúgy beleremegnél. - mondta és elindult az ajtó felé, vissza se nézett rám, úgy lépett ki a szobámból.

Én meg csak álltam ott, még mindig zakatoló szívvel, és fogalmam sem volt, mit akarok.

Percekkel később Holly rohant be a szobámba és leült ugyanabba a babzsákba, amiben nemrég még Nate ült. Nem nagyon tágított onnan, hiába is akartam most egy picit egyedül lenni...

• Ally, Nate elment.
• Igen, tudom.
• És visszajön? - kérdezte a nyilvánvalót.
• Nem, kicsim. - mondtam és ahogy ezt kimondtam, rájöttem, hogy tényleg nem fog visszajönni. És még csak fogalmam sincs, hogy miért jött eredetileg.

7. fejezet - Vonzások majd állatságok

A meccs után hazamentem a családommal, átöltöztem valami sportosan laza, de bulis ruhába és elköszöntem a családtól.

Mikor beléptem a klubba, egyből észrevettem, hogy ez nem az a fajta csendes buli, a teljes klub ki volt bérelve és akárhova néztem, mindenhol folyt a pia. Aki szembe jött, mind lelkesen kínált és mindenkinek jó kedve volt. Én nem fogadtam el az alkoholt, mert szent meggyőződésem, hogy anélkül is lehet egy tökjó estéd.

Elindultam egy lányos asztal felé, mikor félúton ismét egy színes koktélt próbáltak rámtukmálni. Egye fene, elfogadtam. Talán ellazulhatok ma és kitörlöm magamból ezeket a kettős érzéseket. Egyrészt nem tudtam, hogy ezt a dolgot Josh és köztem rendbe lehet-e hozni, illetve hogy mi ütött délután Nate-be.

Ennek örömére felhajtottam rögtön két kortyot, és még kivételesen jól is esett. Végre megláttam Sonie-t, ott ült a lányos asztalnál, ahogy azt sejtettem. Mikor látta, hogy közeledek, felállt, és mikor odaért hozzám, félrehúzott.

• Ally, jól vagy? - kérdezte aggódva.

• Nem, Son, semmi sincs jól. - válaszoltam. Most végre kiönthetem neki a lelkem.

• Gyere, üljünk le itt valahol a sarokban, ahol nem zavarnak. - ajánlotta fel és követtem őt.

Találtunk is egy szeparált helyet, ahol el tudtam neki mesélni minden gondom-bajom. Leültünk és sóhajtottam egy hatalmasat. Azt se tudjam, hol kezdjem. Mostanában kicsit lemaradt a dolgokról, mert eszem ágában sem volt a csapatban való debütálását ilyen hülyeségekkel zavarni, mint az én magánéletem.

• Sonie, annyi minden történt. Nem is tudom, hol kezdjem. Josh szakított velem. - mondtam, mire barátnőm kikerekedett szemekkel reagált.

• Szakít.. de.. de miért? - kérdezte még mindig meglepetten.

• Mert elcsesztem.

• Nem értem, Al, a meccs előtt még ti voltatok a gerlepár. Most komolyan, ennyire nem bírja elviselni a vereséget? Ha igen, akkor nagyot csalódtam benne. - kezdett belemerülni a félreértésbe, így megállítottam.

• Nem, Son, én csináltam valamit a meccs alatt, amiről tudomást szerzett. - itt egy kis szüntetet tartottam, én magam se hiszem el mit fogok mondani - csókolóztunk Nate-tel és ő valószínűleg egyenes adásból láthatta. - mondtam ki végre, ami eddig mart belülről és Sonie arca helyett a koktélomat tüntettem ki figyelmemmel.

• Ally? Ti akkor ott .. amikor mi beléptünk az öltözőbe és ti ott voltatok..  Úristen! Te és Nate? - látjátok, ő se tudott normálisan reagálni.

• Nem, nincsen olyan, hogy én és ő. Mindketten zaklatottak voltunk a meccs és a lecsereélése miatt és utána mentem egy kicsit lelket önteni belé, és percekig csak kiabáltunk egymással és otthagytam volna és visszahúzott és aztán már csak arra eszmélek fel, hogy csókolózunk. - mondtam ki egy szuszra.
• De most csak megcsókolt vagy konkrétan csókolóztatok? Van különbség.
• Hát épp ez az, megcsókolt és aztán már konkrétan csókolóztunk. Fogalmam sincs, mi ütött belé.

• Ally, drágám, számba kell venned a lehetőséget, hogy tetszel Nate-nek. - mondta ki Son amitől a legjobban féltem.

• Dehogy tetszem neki, biztos csak azért csinálta, mert mindenáron azt akarta, hogy szétmenjünk Josh-sal. És elérte amit akart.
• Játéknak érezted? - kérdezte. Son mindig tudja, hogyan kell a lelkem mélyére látni.
• Nem. Gyengéd volt és nagyon szenvedélyes.
• Akkor tetszel neki. - makacskodott tovább.
• Jó, lehet, de nekem ő nem kell.
• Miért nem? - kérdezte, egy kicsit mosolyogva.
• Sonie, te végignézted ahogy folyton engem cseszegetett a félévben. Most ezt nem gondolod komolyan, hogy még te kérdezed, miért nem akarom őt. - fakadtam ki.
• De hát sose találtunk magyarázatot arra, miért veled bunkó. És mégis, mindenre gondoltunk, csak a nyilvánvalóra nem. - fejtegette barátnőm.

• Nekem nem kell Nate és kész. - jelentettem ki és ezzel befejezettnek tekintettem a témát.
• Oké, ő nem, de Josh igen? - kérdezte.
• Fogalmam sincs, hajlandó-e ezután szóba állni velem.

Miután ezeket a témákat kiveséztük, úgy döntöttünk, hogy megyünk egy kicsit táncolni és hagyjuk magunkat lazulni. Son is épp eleget edzett, nekem pedig ez az érzelmi hullámvasút volt leterhelő.

Amikor már a rögtönzött tánctéren voltunk, azonnal mellénk csapódott két fiú, és velünk lassúztak. Ekkor láttam meg őt. Nate egy szőke csajjal volt, a lány rádőlt a vállára, úgy táncoltak. Vidáman nevetgéltek, én pedig őrületes dühöt kezdtem érezni magamban.

Összeért a tekintetünk, ő rámmosolygott, de ez nem az a kedves mosoly volt. Mérgemben otthagytam a srácomat és a táncteret is. Kimentem a levegőre. Nálam ez mindig segít.

Nem is értem, mit vártam tőle. Sonie még csak el se találta, hogy tetszem neki, mert akkor most nem táncolna valaki mással. Ahogy elnéztem őket, elég közel állnak egymáshoz. Vajon tudja az a csaj, hogy ugyanazon a napon, amikor őhozzá simul, éppenséggel engem csókolt meg? Jól esett volna abban a pillanatban mindent a szemére hányni. Hadd tudja csak meg, mekkora tuskót fogott ki magának.

Elhatároztam, hogy csinálok egy kis botrányt és szabályosan feltéptem a klub ajtaját és mentem volna vissza, megkeresni őket, és tőle is elvenni ami talán fontos neki...ám beleütköztem valakibe. A lábammal nem tudtam megtartani az egyensúlyom, és elkezdtem volna lejjebb esni a lépcsőn, de egy erős kar megfogott. A szikrákból mindjárt tudtam, hogy Nate az. Valahányszor összeérünk, egy fura érzés indul meg bennem. Az iménti is hasonló hatással volt rám.

• Mi lenne, ha nem ütköznél belém? - kérdezte jókedvűen, de nem hangzott mérgesnek. Nekem azonban már sehol sem volt a jókedvem. Már úton volt a csípős visszavágásom, de Nate belémfojtotta a szót. - Ally, nyugi, csak hülyéskedtem - próbált nyugtatni, még mindig jó kedvvel.

• Hát persze, neked játék a teljes élet, ugye?

• Most meg miről beszélsz? - kérdezte értetenül.

• Vajon tudja a szőkéd, hogy nemrég még engem csókoltál, most meg őt öleled? - kérdeztem vicsorogva. Nate nem reagált azonnal. Zavarodottságot olvastam le az arcáról.

• Jézusom, Ally, ezért vagy ilyen pukkancs? - kérdezte csodálkozva.
• Nekem aztán teljesen mindegy, kivel vagy, de meg akarok spórolni a csajnak egy feleslegesen fájdalmas szakítást. - vetettem vissza.

• Te féltékeny vagy! - vágta felém olyan módon, mint aki maga sem hiszi el.

• Nem vagyok féltékeny. Csak szeretnéd. - válaszoltam, mire nem reagált. - Szóval, tud róla, hogy ma megcsókoltál? - erőltettem.

• Nem tud. - válaszolta. De mosolygott.

Nate most kiélvezte a pillanatot, és azon mosolygott, hogy én sík ideg vagyok. Így néztük egymást, de egyikünk se szólalt meg, majd  hátat fordított nekem és visszament a klubba. Én pedig makacsul követtem, méghozzá egészen a tánctérig. A szőke még mindig ott volt, Nate szó nélkül elkezdett táncolni vele, én pedig odaálltam melléjük. Gyakorlatilag elálltam a mozgásterüket, így megálltak a táncban és felém fordultak. Én csak a csajt néztem, Nate-et kizártam a közvetlen látószögemből.

• Szia! Ally vagyok. A lány, akivel a pasid nemrég csókolózott. - mutatkoztam be nyersen.

• Nathalie - mondta zavartan majd hozzátette: ha ugyan nemrég még Európában voltál, akkor el is hiszem mindezt. - most rajtam volt a sor értetlennek lenni.

• A vőlegényem - volt itt egy aprócska büszke hangsúly - most Németországban tanul és semmi pénzért nem csalna meg - tette hozzá, de ezzel csak azt érte el, hogy megint mérges legyek.

• Nagyszerű, de ez rólad nem mondható el. - vágtam hozzá.

• Már táncolni csak szabad, nem? - vágta vissza mérgesen és mondta volna tovább a magáét, ha Nate nem állítja meg. Majdnem megfulladt a röhögéstől. Csak tudnám, mi olyan vicces.

• Allison, hadd mutassam be Nathalie-t, az unokatestvéremet. - tette hozzá Nate a friss információt, én pedig ledermedve vettem tudomásul. Ennek hallatán Nathalie enyhülni látszott felém, de azért képzelem, mit gondolhatott rólam előtte.

Hát ez szép, egyszer próbálok visszaszúrni neki, és még arra is képtelen vagyok. Sarkonfordultam a vérvörös arcommal és otthagytam őket. Elmentem abba az elszeparált boxba, ahol még Sonie-val ültünk nemrég. Éreztem, hogy követnek. Leültem a helyemre és vártam, mi fog történni. Persze Nate volt mögöttem, már pár lépésről megcsapott az illata. Leült mellém. Rá se bírtam nézni, nem akartam a cseszegetését.

• Ha most cikizni akarsz, akkor mehetsz is el. - közöltem tárgyilagosan, arcomat a kezembe temetve.
• Nem veszekedni jöttem - mondta, tőle szoktatlan nyugodtsággal. - Beszélni szeretnék veled.

• Nincs miről beszélnünk. - közöltem.
• Dehogy nincsen. Mostanában kicsit sok dolog történt mindkettőnkkel.

• Nem történt semmi! - kiáltottam rá.

• Húzhatod, de egyszer le kell ülnöd velem és megbeszélni a történteket. - mondta kicsit mérgesen, majd felállt és otthagyott. Arcom továbbra is a kezembe temetve, és végig, amíg ő mellettem ült, még csak nem is mertem ránézni, nem mertem a szemébe nézni, szégyelltem magam. Kezdett egy kicsit túl sok lenni minden, ami történt velem. Először Josh és az érzések feléje, majd Nate, aki folyamatosan csak szívta ki az erőmet, most meg az a csók, és az égés az unokatestvérével.

Megkerestem Sonie-t a társaságban, félrehívtam és elmondtam neki, hogy haza akarok menni. Voltam olyan gyáva, hogy meg sem említettem neki, hogy mi volt Nathalie-vel. Kiértem a klubból és felhívtam anyut, hogy jöjjön értem. Mikor beállt az ismerős fekete szedán a klub parkolójába, azonnal odamentem hozzá és beszálltam. Anyumnak szuper radarja van, rájött, hogy nem nagyon akarok beszélgetni. Így hát síri csendben utaztunk a kocsiban hazáig. Kimentettem magam a vacsora alól, mert egyszerűen nem tudtam volna egy falatot sem lenyomni a torkomon. Majd felmentem a szobámba, utolsó erőmmel levettem a ruhámat és átöltöztem a kockás, derékon megkötős pizsamanadrágba és valami topba, majd bedőltem az ágyamba. Azt hittem ennyi történés után még véletlenül sem tudok elaludni, csak miután az összes repedést számbaveszem a plafonon, viszont úgy látszik, nem csak a lelkem fáradt bele a napba, hanem a testem is.

Másnap reggel viszont már sokkal józanabbul ébredtem, a mellkasomon mintha egy nehéz súly lenne, úgy nyilalt belém azonnal, hogy mennyi minden történt. Hiányzott Josh, és legszívesebben kitöröltem volna az egész tegnapot az agyamból. Ám egyetlen problámám az volt, hogy én magam is képtelen vagyok megbocsátani azért, amit tettem. Ha belegondolok, hogy ő csókolt volna meg mást, még lehet, hogy pofon is vágtam volna. De mondjuk mindig is hirtelen, temperamentumos, gyakran meggondolatlan viselkedés jellemzett. Ám ennyire lent még sosem éreztem magam. Rá kéne jönnöm, mit akarok és aztán aszerint cselekedni. Josh nem tudom, tud-e bennem bízni és Nate... vele egy ringlispil lenne minden, és nekem biztonság kell, a tudat, hogy én vagyok az egyetlen és hogy számíthatok a másikra.

Nem tudom elképzelni, hogy neki és nekem lenne bármiféle esélyünk. Meg leginkább azt nem tudom elképzelni, mi a francot eszik rajtam. Akárhányszor hozzászóltam, az vagy valami veszekedésféle volt, vagy amikor nem ő kezdte, akkor én szóltam be neki. Komolyan, mint 2 óvodás. Én pedig azt hittem magamról, hogy 19 évesen már épp eléggé érett vagyok.

Lementem reggelizni és mielőtt elértem volna az étkezőt, csengetésre lettem figyelmes. Meglepődtem, mikor megláttam, ki áll a küszöbünkön.

6. fejezet - Arcul csapás

Amilyen gyorsan csak tudtam, elhagytam az öltözőt és a nézőtér felé mentem. Természetesen azonnal Josh-t kerestem a szememmel, de furcsamód nem láttam a pályán. Odamentem a helyemre a táskámért és a félig elfogyaszott perecemért és egy szempillantás alatt kint voltam a tornacsarnokból.

Levegőre volt szükségem. Nem tudtam bent maradni, magyarázatot vártam tőle, magamtól. Hogy ez mégis mi volt. De ha jobban belegondoltam, erőszak nem történt. Én ugyanúgy viszonoztam azt a csókot, ugyanolyan hévvel, ahogy azt kaptam tőle. Ezt nem tagadhatom. De most hogyan tovább? Én nem akarok tőle semmit, és továbbra is egy utolsó bunkónak tartom. Az mindegy, hogy most elcsattant az a fránya csók és még élveztem is, de ilyen többet nem történhet meg.

Kiléptem a főbejáraton és megcsapott a hideg. Pont ez kellett, egy kis érzés, mint egy pofon vissza a valóságba. Nem pedig bezárva a hülye gondolataimmal, amelyek sehova sem vezettek.

A gondolataim ezerfelé cikáztak. Még csak eldönteni is képtelen voltam, hogy az a legnagyobb hiba, hogy megcsókoltam valakit, miközben Josh-sal járok, vagy pedig az, hogy Nate-tel történt meg a csók.

Az egyetlen férfival, akit sose tudtam hova tenni az életemben.

Ahhoz képest, hogy nemrég még ordibált velem, az a csók olyan  gyengéd volt és fogalmam sincs, mi ütött belé, amikor megtette. Ráadásul Josh-nak is magyarázattal tartozom. Ki fog kelni magából, ha elmondom neki, hogy csókolóztunk Nate-tel. És Nate, úristen.. Nem merek a szeme elé kerülni, nem akarok kérdéseket, se magyarázkodást se számonkérést. Egyszerűen el akartam felejteni mindent.

Mikor már eléggé kiszellőztettem a fejemet, visszamentem a meccsre. Még egy kicsi hátravolt az utolsó harmadból, és csodák csodájára Nate-et láttam a kapuban. Az állás 2:1 volt. Gólszerzőként Sonie és Jared voltak feltűntetve. Hú, de boldog voltam a barátnőm miatt! 3 perc volt hátra a lefújásig, addig kéne kitartani.

A Hornetsnél volt a labda és Josh megindult a kapunkra. A védőink estek-keltek, Josh most már egy az egyben volt Nate ellen. Elhúzta a labdát oldalra, és próbálta elérni, hogy Nate leüljön a földön. Ami persze meg is történt, melyik kapus nem ugrik egy ilyen cselre. Majd Josh lőtt és a labda a gólvonal előtt Nate kezeiben landolt. Nem tudom, hogyan, de valahogy kinyúlt még az ellenkező irányba a kezével és elkapta a labdát. A meccsből 3 másodperc volt hátra, Nate okosan a kezében tartotta a játékszert, a fél csarnok pedig üdvrivalgásban tört ki. Nagyon jól játszottunk, már amennyit ebből a játékrészből láttam. Ezért még valószínűleg kapok egy fejmosást Sonie-tól, bár biztos vagyok benne, hogy az iskolatévében ismétlik még ezeket a gólokat ezerszer. Óriási győzelem volt hátrányból felállni. Összegyűltünk a pálya szélén a cserecsapattal és odaszaladtam Sonhoz. Éreztem magam Nate tekintetét, aki épp gratulált neki, de amint látta, hogy közeledem, már egy másik játékosnak gratulált. Ennek örültem, semmiféle beszélgetésre nem készültem fel még vele.

• Sonie, gratulálok!!! - kiabáltam barátnőm felé, nem tudom, meghallotta-e ebben a zűrzavarban a hangomat, de a számról le tudta olvasni a szavaimat.

• Ally, úristen, akkora meccs volt! - kiabálta vissza lelkesen. Itt egy kicsit lapítottam, mert tudtam, hogy még lesz neki egy kis magyarázni valóm. Az arckifejezése pontosan elárulta, hogy egyre gondolunk.

• Majd később, Son. Most meg kell keresnem Josh-t.
• Oké - mondta együttérzően.
• De a meccs utáni bulin igyekszem ott lenni!! - vidítottam fel.

A terem jobb oldala feé néztem, ahol a Hornets kispadja volt. A játékosok egy körben álltak, mert a csapatszellem szempontjából azért fontos, hogy egy vereség után ne egymást hibáztassák. Mondjuk ami az utolsó támadást illeti, az inkább kapusbravúr volt, minthogy Josh hibája. Nem lehet rá mérges a csapata. Viszont férfiből van és veszített a csapata. Fel kellett készülnöm egy kis pátyolgatásra.

• Josh. - mentem oda és megöleltem.

• Szia Al - válaszolta egykedvűen. - Nem baj, ha most inkább egyedül lennék? - kérdezte. Hirtelen ért a dolog, én a helyében a barátnőmmel akartam lenni, nem tudtam mit kezdeni ezzel.

• Nem, persze. - válaszoltam.
• Megyek haza. Te is menj a családoddal. - válaszolta. Szó szerint hideg hangsúllyal.
• Josh, minden oké? - bukott ki belőlem hirtelen.
• Hát persze - mondta ironikusan.
• De látom, hogy valami bánt. Ha gondolod, elmehetünk valahova és biztos vagyok benne, hogy jobb kedved lesz.
• Ally, ne erőlködj.

• Tessék?

• Ne csinálj úgy, mintha konkrétan érdekelne, mi van velem. - vágta az arcomba és fogalmam sem volt, hogy mi lelte.

• Josh, miért mondasz ilyeneket? - kérdeztem, majd megfogtam a kezét, de ő elhúzta az övét.

• Ally, TUDOK rólatok, oké? - mondta éllel a hangjában. Majd halkan hozzátette: Bár ne kellett volna kimennem az öltözőbe a bokaszorítómért.

Ekkor kezdtem el belül szabályosan remegni és kénytelen voltam a legrosszabbra gondolni.

• Josh, te...
• Igen, láttalak titeket.

Lehunytam a szemem egy pár pillanatra, nem hiszem el, hogy látta. Most mennyi esélye volt pont neki benézni az öltözőbe?!

• Josh, meg tudom magyarázni, én nem... - mondtam neki reménykedve, hogy ad egy kis esélyt megmagyarázni, de félbeszakított.
• Mit nem, Ally? Épp eleget láttam. - és igaza volt. Valóban visszacsókoltam Nate-et. Nincsen érvem, amit elfogadhat.
• Josh, de ő csókolt meg engem... - makacsoltam meg magam.
• Ally, most komolyan, szerinted számít ez valamit is? - kérdezte.

• Attól még téged akarlak! - mondtam és ezt teljesen őszintén így gondoltam.

• Lehet, én viszont elbizonytalanodtam. - mondta és ezzel ott is hagyott.

A felocsúdás után a szüleimet kezdtem el keresni a tömegben. Még mindig sokkos állapotban voltam, de úgy éreztem a családom mellett legalább egy kis biztonságot kapok. Meglepetésemre már nem ültek a helyükön, hanem a pályára igyekvő tömegben tűntek fel. Kérlek, Istenem, mondd, hogy nem látták az iménti vitámat Josh-sal.

Mikor odaértek hozzám, anyu átölelt. Ezekszerint végignézték. Fantasztikus. Nem kell testbeszéd mesternek lenni, hogy leessen a külső szemlélőnek, hogy ez nem egy bájos csevej volt köztünk. És még kelekótya anyámnak is sikerült mindezt levennie.

Meglepetésemre Holly is megfogta a kezem és simogatta. Hiába, a családod az egyetlen társaság a földön, aki minden hibáddal együtt is feltétel nélkül elfogad. Rámosolyogtam Hollyra és kimenni igyekeztünk a teremből. De ekkor Holly felsikoltott, hogy Tommy! és már rohant is kiszemeltje felé. Próbáltunk lépést tartani vele, ami nem volt könnyű. Mikor elértük őket, már láttuk, hogy Nate nyakában van Tommy, mellette pedig egy fiatal asszony, akinek a vonásaiból egyből látszott, hogy Nate és Tommy anyukája. Nate rámnézett, de én lesütöttem a szemem.

• Tommy! - húgom szókincse továbbra is csak ennyire telt.
• Holly! - válaszolta Tommy, kezdett vicces lenni ez a keresztnéven szólítás. Tommy elkezdett fészkelődni Nate nyakában, mire Nate letette őt, hogy üdvözölhesse a kishúgomat.
• Anya, ő itt Tommy és Nate és Ms Myers. - mondta hugicám, mint a felnőttek.
• Ms Hart, Mr Hart, Allison, Holly. Örülök, hogy végre megismerhetem önöket. - hallottuk Nate anyukáját. Mikor mindenki megvolt a puszival és a kézfogással, ismét a gyerekek vették át a szót.

• Ms Myers, ugye el tetszik jönni a karácsonyi előadásunkra tizenhatodikán? - kérdezte húgom. Ekkor Tommy és Nate arcán szomorúság suhant végig, és azonnal tudtam a választ.

• Kicsim, sajnos nem tudtam elkéredzkedni. - kezdte Ms Myers a magyarázatot. Mire kishúgom eddigi mosolya most hirtelen elkezdett lefelé ívelni.

• De mi ott leszünk, ugye Nate? - próbáltam menteni a helyzetet.
• I-igen, p-persze - válaszolta meglepetten. Aztán egy mosolyt küldött felém ő is és Ms Myers is, megköszönve, hogy megmentettem a helyzetet.
• De akkor legalább kapok utána egy hamburgert? - kérdezte Holly ártatlanul. Szerintem tökéletesen tudta, hogy a szüleim ennyi ember előtt nem fogják neki megtiltani. Igazi csalafinta nő lesz belőle, ha felnő, majd leshetnek a pasik. Állítom, nem lesz dolog, amit ne lenne képes kiharcolni magának.

• Kicsim, nem esne jól egy vacsora otthon? - próbálkozott anyu.

• Azért a hamburgerért komolyan megdolgoztam, az lesz a appanázsom. - mondta, mire mindannyian elkezdtünk nevetni. Meg kell zabálni. Csak tudnánk, hol szed össze ilyen kifejezéseket.

• Még egyszer, örvendtem a találkozásnak - köszönt el Ms Myers és a családját terelgette, de Nate még hátramaradt. Félrehívott engem, hogy a családjaink ne hallják.

• Al, köszi az iméntit. - mondta. A hangjában még mindig egy kis szomorúság, hogy a kisöccse előadását nem tudja megnézni az anyjuk.
• Ugyan, nincs mit. - mondtam, de közben a családot néztem, ahogy távolodik, de anyu sűrűn hátrapillant, majd a kezével jelez, hogy menjek, ha végeztünk.
• Allison, megtennéd, hogy rámfigyelnél? - kérdezte egy kis éllel a hangjában.
• Figyelek, Nate - mondtam és ránéztem.
• Az a ... az öltözőben..... - kezdte, most már kedvesebb hanggal, de közbevágtam.
• Nem történt semmi. - mondtam és szólásra nyitotta a száját, és még ha ki is mondott valamit, én már épp elég távol voltam, hogy mindazt meghalljam.