:)

Wednesday, February 22, 2012

Maradj reggelig! - 6. fejezet és Díjak!!

Kedves olvasóim!
Közös összefogásotok eredményeképpen itt van a legújabb fejezet. Köszönöm szépen kitartásotokat és türelmeteket!! :) A fejezet végénél lesz egy kis meglepetés, azután pedig közzéteszem a díjakat, amikkel nemrég megörvendeztettetek. :) Ezúttal is köszönöm őket!!! :)



Benjamin
------------

Onnantól elvesztem, ahogy belibbent tegnap és a nap megcsillant azon a csodaszép gesztenyebarna haján, ahogy megláttam abban a fehér testhezálló nadrágjában és a laza türkiz topban, ami láttatni engedte napsütötte bőrét. Ott állt az ajtómban, és hátulról sütötte a nap, komolyan úgy nézett ki, mint az égből leszállt angyal. Egy angyal, aki készen áll akár a pokol kapuján is belépni.

Mert bizony ez volt a felállás. Én vagyok a megrontója ennek a csodaszép virágnak, aki kívülről nézve erős és ellenáll egy gyengébb szellőnek, de vajon hogy készül majd fel a gomolygó felhőket követő éktelen viharra?

Mennyire megbabonázott ez a virág és mennyire észvesztő csak nézegetni, vagy akár szagolgatni , és szememmel követni, amint a megcsillanó harmatcseppek csúszdáznak lágy szirmain. Van-e jogom ezt a kecses és gyönyörű virágot viharba küldeni?

Kettős gondolatok voltak bennem, egyrészt szomjaztam minden érintésére, és már nem csak a szex kellett tőle, mint akkor az első éjszaka, hanem akartam őt, az illatát, a gyengédségét, a csókra éhes száját. Nem akartam lealacsonyítani őt úgy, mint másokat. Ő valóban más volt.

Akkor, amikor először odajött hozzám a bárban, már akkor is volt benne valami tüzes ártatlanság. Nem arra gondolok, hogy szűz lett volna, mert azt lehetett rajta látni, hogy nem fél a pasiktól, hanem arra, hogy ő egy igazi nő, mert most már igazán nővé cseperedett az évek alatt, amíg nem láttam.

Nem sokra emlékszem a bárban történt dolgokra, mert ittam rendesen, de azt tudom, hogy jól megnéztem magamnak, ahogy mellém ült. Csíkos matrózpóló és combközépig érő szoknya volt rajta, amely szépen megmutatta a tökéletes kontúrjait. Innentől filmkockavágás és már csak az rémlett, hogy feljött hozzám és haza akartam küldeni, adva neki egy utolsó esélyt a menekülésre. De ő természetesen makacsabb volt annál, és nem tágított.

Ő volt az egyetlen nő eddig, aki egy pillanatra is sikeresen elfeledtette velem Őt. Nem tagadhatom, legalább csak magam előtt, hogy Ő teljesen összetört. Azt se tagadom, hogy azóta minden nőre eszközként tekintek. Korábban még nekem is volt a szememben csillogás, és bármit megtettem volna érte, de ő kegyetlenül eltaszított. És tessék, itt van a férfi prototípusa Francescának.

Furcsa újra a nevét ízlelgetni, olyan rég mondtam ki a nevét. Még mindig elemi erővel kapja el a szívemet a fájdalom és a bánat, amikor rá gondolok.

Szólásra nyílt a szája, amint beengedtem, mondani akart valamit, de nem érdekelt. Tudtam, hogy nem szabad engednem, hogy most gondolkozzon. Nem akartam arra gondolni, hogy más is van a képben. Csak az érdekelt, hogy mi ma egymáséi legyünk és hogy kedvemre kényeztethessem. Mert ezt érdemelte, kényeztetést, nem pedig fájdalmat. És tudtam, hogy mivel érem el azt, hogy egy pillanat alatt elfeledkezzen a másikról.

Ám be kellett látnom, hogy leginkább ő tudta, hogyan érje el azt, hogy most először, amikor nővel vagyok, ne az Ő arca lebegjen a szemem előtt.

Önzőn csak magamnak akartam Josephine-t, de nem mindenesetre. Továbbra sem vagyok alkalmas kapcsolatra. Hogyan is lehetnék? A jól palástolt belső szomorúság és önmarcangolás az akkori önmagam miatt, már az életem részévé vált. Már nem is tudom, ki vagyok valójában. Néha mintha csak egy gép lennék, belül hűvös fém, kívül emberi külsővel, kinek célja csakis a saját öröme, fittyet hányva, hogy ez kinek mennyire fáj.

Viszont Josephine-nel korrekt voltam, beavattam őt a játékomba, ebben is ő volt az első közülük.

És most is ránézek, ahogy otthonosan mozog nálam és itt mos mellettem fogat, miközben ingem lustán lóg le róla, képtelen vagyok nem csodálni őt. Ez az eszméletlen este után, miután egymás karjaiba zuhantunk, újra én voltam a régi csillogó szemű fiú.

Én is végül fogat mostam, felvettem egy kényelmes pólót, majd átbattyogtam az előszobán, ami a nappaliba vezet, ott leoltottam egy hangulatlámpát, és onnan egyenesen a hálószobába vezetett az utam. A pólómat szokásosan az ágyhoz érve le is dobtam magamról. Az éjjeliszekrényen lévő lámpa megvilágította Josephine alakját, aki ott aludt az ágy szélén. Odafeküdtem mellé, ránkhúztam a takarót, majd egy csókot leheltem ajkaira, amikor is még most is sugárzó kék szemét kis időre kinyitotta, de beszélni már nem volt ereje, és egy pillanat alatt álomba zuhant. Magamhoz húztam, óvatosan, hogy fel ne ébredjen, és kezem az ing alá csúsztatva a derekán pihentettem, amikor elkapott az álom.



Másnap reggel mikor felébredtem, ő már nem volt mellettem. Álmoskás szememet törölgettem, és próbáltam magahoz térni, ami sose volt könnyű. Mindig is utáltam kelni. A konyhából kiáramló zajok azt jelezték, hogy mégse vagyok egyedül, így felültem az ágyon, egy-két percig néztem magamba, majd felkaptam a lehajított pólómat és kikecmeregtem a konyhába. Nem volt egy nagy konyhám, de nekem pont elég méretes volt a főzési szenvedélyemhez. Már régóta megtanultam, hogy isteni dolgokat lehet kihozni a legegyszerűbb hozzávalókból is.

  • Jó reggelt! - fogadott Josephine egy nagy mosollyal kísérve.
  • Neked is. - válaszoltam neki egy rövid szájrapuszival. - Ez itt mind reggeli? - kérdeztem a szendvicsekre pillantva, amelyek gondosan voltak elhelyezve egy tálalón és ugyanolyan ízlésesen még sós falatkák is felhívták a figyelmemet. Le voltam nyűgözve.
  • Ez mind. - válaszolta mosolyogva.

Megöleltem őt és segítettem neki odavinni a tányérokat és a reggelit az asztalra. Helyet foglaltunk és enni kezdtünk.


Josephine
-------------

Valaki csípjen meg, mert nem merem elhinni, hogy igaz, ami most történik. Itt ülünk egy asztalnál és reggelizünk, mint egy normális pár. Annyira hihetetlenül jó érzés, és valahogy úgy érzem, hogy valami megváltozott, ő változott meg irányomban. 

A reggelit végigbeszélgettük, és aztán nekem mennem kellett dolgozni a kávézóba, neki pedig ügyeket kellett elintéznie, az ő szavával. Nem kérdeztem bele, mert semmi jogom sincsen, csak nem értettem hirtelen, miért mondja az ember azt, hogy ügyeket. Ennyi erővel azt is mondhatta volna, hogy boltba megy, vagy nem tudom... Furcsán hangzott az egész, mindenesetre.

Kikísért az ajtóig, rajtam még mindig a tegnapi összeállítás volt, mert nem hoztam váltóruhát, úgyhogy még fel kellett szaladnom a lakásomra átöltözni. Az ajtónál állva kaptam egy gyengéd csókot és egy ölelést, majd elindultam hazafelé. Sietősre váltottam a lépteimet, mert már kicsit elszaladt a reggel a fejünk felett, és nem szerettem volna elkésni.

A szombatok mindig forgalmasak voltak, de szerencsére a délelőttöket hamar átvészeltük, délután és estefelé szokott a legtöbb ember betérni. Reggel csak a megszokott arcok jönnek a napi koffeinadagjukért.

Egész délelőtt olyan voltam, mint a vakhangya. Figyelmetlen voltam és nem egyszer arra lettem figyelmes, hogy a munkatársam, Becky, gyakorlatilag belecsettint az arcomba, hogy visszakerüljek a földre. De nem tudtam kitisztítani a gondolataimat. Hinni akartam Benjaminban, de mégse mertem. Mégis szerettem volna, ha egy kicsit reménykedhetek abban, hogy ami kettőnk között történt, az különleges. Hogy én leszek az, aki betapasztja azt a sok sebet, és elfeledteti vele azt a fájdalmat, ami miatt így megkeseredett. De vajon hány nő gondolta ugyanezt korábban? Magabiztosan kilépve a küszöbéről és utána pedig jött rá a hidegzuhany? Semmi garancia nincs semmire, és ez a bizonytalanság teljesen felemészt.

Ebédszünetben félredobtam a kötényt, amit kötelező volt viselnünk, majd leültem a hamburgerem mellé és próbáltam valamit enni. De a figyelmem továbbra is elkalandozott és a tegnapi csodálatos este momentumai villantak fel, mint valami videoklipben.

1-kor most már végleg félredobtam a kötényt mára és hazamentem, mikor leültem nagy hévvel a laptopom mellé, láttam Brett 3 emailjét, de nem volt kedvem elolvasni őket, még csak meg se néztem, miről szólnak. A chatprogramba lázasan logoltam be, de Ő nem volt online.

Kimentem a konyhába kicsit pakolászni, ideje volt a mosatlanokat eltüntetni, és egy olyan tíz perc múlva mentem oda a géphez.
A párbeszédablak csak úgy villogott és Brett nevét fémjelezte. Bocsánatot kért, amiért el kellett rohannia és biztosítottam őt, hogy nincsen semmi baj, és még hozzá is tettem, hogy én csalódok a legnagyobbat  benne, ha nem ugrik azonnal. Elmesélte, hogy aki miatt el kellett rohannia az egy 11 éves kislány, akit Rebeccának hívnak, és nemrég balesetet szenvedett, mert egy állat beléjük rohant, anya, apa, öcsi mind odavesztek. Az egyetlen családtagja aki élve várta Rebecca felgyógyulását, az a nagymamája. Ő is csak azért, mert nem ült akkor a kocsiban azon a végzetes napon. A kislány csak csodák csodájára élte túl, és már néhány műtéten túl van, de még sok kritikus pillanat lehet a felgyógyulásában.

Ahogy ezeket Brett elmesélte, nagyon magával ragadott a történet, és természetemnél fogva is segíteni akartam a kislányon, ahogy csak lehetett.

Ilyen hangulatú volt a beszélgetés, és éreztem, hogy Brett maga alatt van, nem is volt semmiféle flört, vagy még csak utalás se ránk. A történtek fényében ezt nem is vártam volnla el, de nem tudtam volna, mit tettem volna, ha most elhív. Inkább csak azt éreztem, hogy ebben a pillanatban jól esik neki beszélgetnie valakivel a történtekről.

Egy-két óra beszélgetés után mennem kellett, mert volt még 1-2 előadásom, amin részt kellett vennem az egyetemen.

Nem hívott még Ben. Biztos dolga van, nem fogok rácsimpaszkodni, majd hív ha lesz ideje. De mi van, ha nem is fog hívni? Mi van, ha nincsen semmi, csak én képzelem be magamnak a dolgot?

Este 6 körül értem haza és egy email sem, sem egy chat, se sms, se üzenetrögzítő.

Úgy mentem aludni, hogy csak az tudott életben tartani, hogy ismét felidéztem a Bennel való szeretkezésünk legédesebb pillanatait magamban.

Másnap se semmi. Harmadnap sem. Miért is reménykedtem volna, hogy valami megváltozik?

Brett bezzeg megkérdezte, hogy alakul a hetem és mindkét szabadnapján bejött a kávézóba, rendelt egy kávét, és beült egy sarokba, onnan figyelt. Időnként odamentem hozzá, amikor volt egy kis pangás, és beszélgettem vele. Jól éreztem magam. Ő valahogy olyan más, mint Ben. Ő már egy kész férfi, aki első látásra is tisztában van önmagával és tudja, mit akar.

Így hát szerdán és csütörtökön is ott szürcsölgette a kávét, ami néha már ki-kihűlt. Csodáltam a koffeintoleranciáját. Én ennyi csészétől már rég a padlón lettem volna. Azzal magyarázta, hogy a sok ügyelet miatt már csak a normális ember adagjának kétszeresét fogadja be a szervezete, hogy ne aludjon el egyhelyben. A végén már nem is kért újat, hanem csak előredőlve beszélgettünk. Mintha nem is a kávé miatt jött volna, hanem azért, hogy velem társalogjon.  

Most leginkább róla volt szó, mert a múltkor annyira kikérdezett, hogy most én voltam a soros. Elmesélte, hogyan indult a pályája, hogy választotta a hivatását, és hogy mennyi boldogság és öröm éri a munkában.  De persze ugyanennyi bánat és szomorúság is. Korábban mentőzött, de azt nem szerette, mert nagyon sokkoló volt, úgyhogy végül a gyereksebészet irányában találta meg önmagát. A gyerekeket név szerint ismeri és amikor róluk beszélt, csillogott a szeme.

Az idő vészesen közeledett a csütörtöki műszakom végéhez, és be kellett ugranom az egyetemre egy jegyzetért, így el akartam tőle búcsúzni, de felajánlotta, hogy elkísér az egyetemig.

  • Jól éreztem magam - mondta amikor odaértünk az épülethez, ahol a könyvtár volt.
  • Igen, én is. - válaszoltam mosolyogva.

Ekkor az arca nagyon lassan közelített felém, de egy pillanatra elhúztam az enyémet, és akkor egyből visszavonulót fújt.
  • Ne haragudj, azt hittem, hogy.. - mondta, de a mondatot nem fejezte be.
  • Bocs, most nem, illetve nem tudom, van valaki az életemben. - válaszoltam kicsit makogva.
  • Szóval van barátod? - kérdezte kicsi kételkedéssel a hangjában. Valószínűleg a makogásom nem volt annyira meggyőző.
  • Hát olyasmi.
  • Mi az, hogy olyasmi? Együtt vagytok vagy sem?
  • Amolyan se veled - se nélküled.
  • És neked ez jó? - kérdezte és az arca megint közelített. Mélyen a szemembe nézett, amikor ezt kérdezte.
  • Egyelőre több a jó, mint a rossz. - válaszoltam.
  • Nem értelek. Miért hagyod, hogy szenvedést okozzon?
  • Hidd el, ezt én is sokszor megkérdeztem magamtól. De egyelőre nem tudok tőle szabadulni.
  • Majd egyszer sikerülni fog. - mondta és homlokon puszilt, mint ahogy egy 4 éves gyereknek mondjuk, hogy nincs szörny a szekrényben, tessék aludni. 

  • - Csak siess vissza. - tette még hozzá miközben ajkai megérintették a homlokomat. Ekkor melegség öntött el, és az agyamban kattant valami, hogy ez a srác tényleg szeretne, és lám, nekem az kell, akinek én nem kellek. 

Kellek egyáltalán, ha napok óta fel sem hívott? Nagyon jól tudja, hol érhet el. De semmi.

Brett elbúcsúzott tőlem, de volt egy olyan érzésem, hogy ez a búcsú nem végleges.




A kommenteket nagyon szívesen várom. Csak ne utáljatok annyira. Az élet nem habostorta! :)


És akkor jöjjön egy kis meglepetés:

BENJAMIN:


JOSEPHINE:



És végül jöjjenek a díjak! :)

Életem 4. díját ismét Zoétől kaptam: NAGYON KÖSZÖNÖM!! :)


Ötödik díjamat szintén Zoétól kaptam! Mondtam, hogy elkényeztet! :):)



Hatodik (úristen) díjamat Klautól kaptam!! NAGYON KÖSZÖNÖM!! :)


Hetedik díjamat Renée-től kaptam. KÖSZÖNÖM SZÉPEN!!!! :)



Ha nem haragszotok nagyon, most nem mesélném el újra azt a 6 dolgot, amit tudni kell rólam, mert a babun és azon a hatalmas szereteten kívül, amivel várjuk érkezését, nem tudok másról beszélni. :) Bármilyen kérdésre szívesen válaszolok, ha megkerestek.

Így nézünk ki ma:







Vélemények:

7 comments:

  1. Szia,

    ez valami csodás volt! tényleg! :)
    tetszettek, ahogy leírtad Ben gondolatait. és a közös reggeli. :)
    oh, talán túl nagy lépés volt Ben-nek? és ezért nem jelentkezik? megijedt?
    Josephine gondolatai is tetszettek. :) és Brett tényleg közeledne felé.
    Nagyon jó volt! Gratula a díjakhoz!
    Mint mindig, úgy most is várom a folytatást!

    Puszi,
    ZoÉ

    ReplyDelete
  2. Gyááááááááááááj!!!!! Meg ezerszer is! Gonosz vagy *-* Így abba hagyni, csúnya Ben, pöpöpööö * leköpte* Nem hívja szegény Josephine-t. :'( Édi a kis doki ;) Várom a folytatást és örülök, hogy írtál. A szerelmi háromszöggel kapcsolatban pedig, nyem tom' még hogy melyik pároshoz húz a szívem, mert mind a két felállás tetszik. Mind két oldalt megértem, nagyon jól csavarod a szálakat ;)

    A babácskához továbbra is gratula <3 Szurkolok és aranyosak ezek a kis mókásságok a babával kapcsolatban ;)

    ReplyDelete
  3. Szia!
    Én Brett-nek szurkolok, de igazságtalan az élet, gyanítom ő fog a legtöbbet szenvedni. szia Edit

    ReplyDelete
  4. Szia Gabi!
    Most olvastam el a történetet és nagyon tetszik! Szerintem fantasztikusan írsz. Azért arra még kíváncsi lennék hogy Benjaminnak mi a foglalkozása? Vagy ő is egyetemre jár? Amúgy én neki drukkolok!!:D És szerintem remekül írtad le az együtt töltött éjszakájukat, ha ez volt az első, remélem csak most elkezded a gyakorlását mert imádtam!:) Azért az nagyon furcsa és unszimpi volt ahogy Ben bánt Sarah-val, pedig az unokahúga, nem igaz, hogy egy kicsit sem szereti!!:S És hogy nem adott magáról életjelet az sem fair!
    Kíváncsian várom a folytatást, hogy miért nem jelentkezett! :)
    Alexandra

    ReplyDelete
  5. Szia!

    Nekem is nagyon tetszett a fejezet, de még nem tudom, hogy kinek szurkoljak. Tetszik ez a szerelmi háromszög, mert ahogy már előttem is elmondták, mindegyikőjüket meg lehet érteni. Nagyon tetszik, ahogy fogalmazol és nagyon de nagyon várom már a folytatást!! :)

    A babához én is csak gratulálni tudok :))

    ReplyDelete
  6. Szia én ma kezdtem olvasni , de egyszerűen csak valóm a betűket ! Imádom ahogy irsz és fogalmazol ! Igy tovabb !
    a Babához gratulálok! VAROM MI LETT Ben nel és mert nem csinál semmit és hogy mi Balla ez a hirtelen kedvesét !!

    *TT*

    ReplyDelete
  7. * a Balla helyet hoztat akartam írni. * TT*

    ReplyDelete