:)

Tuesday, December 4, 2012


Maradj reggelig! - 7. fejezet

Sziasztok!

Nem ígérem, hogy visszatértem, de kedvem volt írni. Gyermek jelentem szépen cseperedik, az anyaság a világ legjobb dolga a világon!! :) De még jobb dolog mindezt együtt átélni életed szerelmével! :)

A fejezet rövid lett, de a többi már rendes hosszúságú lenne.  :)


-----------
Benjamin


Ha most valaki titokban belesne az ablakomon, nem számíthat semmi jóra. Ágyam bevetetlen, ruháim szanaszét, egy szál boxerem rajtam, cigi a kezemben. Na igen, már megint cigizek. A szobában a félhomályban vágni lehetett a füstöt, és biztos voltam benne, hogy pasiszagom van.

Nem hiszem, el, hogy láttam. Azt hittem, már rég külföldön él. Erre mit hoz a sors, beléfutottam és most itt heverek romokban. Napok óta csak ittam. Néha már arra se emlékeztem ki vagyok és milyen nap van. Azt se tudtam, milyen idő van kint, mert előszerettel húztam el mindig a sötétítőt. Egész nap nem ettem semmit, ma sem. A cigi jó az éhség ellen. Tulajdonképpen a szervezetem feladta, hogy normál ütemben működjön, visszakapcsolt melankólia üzemmódba. Egy másik férfival volt. Az a szarházi egy igazi ficsúr. Úgy robogott a BMW-jével, ahogy beállt a parkolóba, mint valami miniszter. Kiszállás után pedig átment a túloldalra kisegíteni az utasát. És itt hagyott ki a szívem egy ütemet.

Azt hittem, már erős vagyok, de mégse készültem fel erre a sokkra. Szóval a pénz kell neki. Mert ebben a pasiban aztán biztosan nem eszik semmit.  Milyen egy aljas dolog ez. Ám ha belegondoltam, kettőnk közül nem ő az, aki változott, mivel én mentem emiatt tönkre. Miatta.

Fújtattam egy nagyot és kimentem a hűtő felé, kinyitottam az ajtaját  és becsuktam. Ugyanaz a kép fogadott, mint előbb. A maradék két Heinekenen kívül kong az ürességtől.  Mindig ezt csinálom, ha ideges vagyok, fel-alá járkálok, megfogok egy-egy dolgot, elveszem a helyéről és újra visszateszem. Kényszerbetegség. Olvastam egyszer róla, hogy OCD vagy mi. Őszintén szólva nem érdekel. Semmi sem érdekel.

Olyan szép volt! Istenem, olyan szép volt! Én pedig ott álltam bárgyún a járdán, és mire feleszméltem, már felém jött. A perifériámból láttam, hogy a pasija egy társaság felé igyekszik épp, az út túloldalán.  

A telefon. Már megint csörög. Nem veszem fel. Minek? Nem érdemli meg. Inkább felejtsen el, én selejtes áru vagyok. Kinyomom. Bunkó vagyok, tudom, de most az egyszer jót teszek így mással.
Csak álltam és meg sem tudtam szólalni. Felém nyújtotta a kezét, majd félúton visszahúzta. Egy mosoly kíséretével arcon puszilt.

-         Rég láttalak, Benjamin, mi újság veled?
-         Szia… Francesca – makogtam.